Hazai környezetben játszanak a címvédővel (Labdarúgás, 1. Liga)

Hazai környezetben játszanak a címvédővel (Labdarúgás,  1.  Liga)

A múlt héten elszenvedett idegenbeli vereség után a Sepsi OSK újabb nehéz mérkőzésre számíthat, ugyanis szombaton 17.30-tól a legutóbbi négy idényben aranyérmes, hétszeres bajnok Kolozsvári CFR látogat Sepsiszentgyörgyre az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. A két erdélyi csapat tizennegyedszer mérkőzik meg a pontvadászatban, tíz kolozsvári győzelem mellett kétszer osztoztak a pontokon és mindössze egyszer – tavaly májusban – nyert a sepsiszentgyörgyi együttes.

„Egy kevésbé sikerült időszak után vagyunk, ezúttal ráadásul az utóbbi évek legjobb csapatával játszunk. Kiváló együttes ellen lépünk pályára, amely tapasztalt és képzett játékosokat foglalkoztat. Igyekszünk saját magunkkal foglalkozni, a hozzáállásunkkal és az akarásunkkal nem lehet probléma. Azt gondolom, tökéletesen kell játszanunk ahhoz, hogy legyőzzük a címvédőt, hiszen a Kolozsvár ellen még a pontszerzés is nagyon nehéz. A CFR játékoskerete mennyiségileg és minőségileg is kiváló, emellett ellenfelünk a nemzetközi kupasorozatokban is jártas, úgy vélem, nem véletlenül nyerték meg sorozatban négyszer a bajnokságot. Az alapszakasz utolsó három mérkőzésén igyekszünk a lehető legtöbb pontot begyűjteni, tudjuk, hogy a Kolozsvár ellen minden szempontból a lehető legjobbat kell nyújtanunk” – mondta Cristiano Bergodi vezetőedző.

A 28. forduló programja: * ma: Aradi UTA–Academica Clinceni (17.30 óra), Universitatea Craiova–Chindia Târgoviște (20.30 óra) * szombat: Medgyesi Gázmetán–U Craiova (15 óra), Sepsi OSK–Kolozsvári CFR (17.30 óra), FC Rapid–FC Dinamo (20.30 óra) * vasárnap: FC Argeș–FC Voluntari (13 óra), FC Botoșani–Mioveni (15.30 óra), FCSB–FC Farul (21 óra).

Hírdetés

 

Craiova ellen a döntőbe jutásért

Kisorsolták a Román Kupa elődöntőjének párosításait, a Sepsi OSK a címvédő Universitatea Craiova ellen küzdhet a fináléba jutásért, míg a másik párharcot az egyszeres kupagyőztes FC Voluntari és az FC Argeș vívja. Az elődöntőben oda- és visszavágó rendszerben játszanak. Az első mérkőzéseknek április 19. és 21. között a Sepsi OSK Aréna és az Anghel Iordănescu Stadion ad otthont, míg a visszavágókra május 10. és 12. között a Ion Oblemenco Stadionban és a Nicolae Dobrin Stadionban kerül sor. Mivel eltörölték az idegenben szerzett gólok előnyét, amennyiben a második mérkőzés végén döntetlen az összesített állás, kétszer 15 perces hosszabbítás lesz, majd ha a ráadásban is döntetlen marad, akkor büntetőpárbaj következik.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »