Hazaárulásnak tartom az IGEN szavazatokat és a távolmaradást – interjú Stoffán Györggyel

Hazaárulásnak tartom az IGEN szavazatokat és a távolmaradást – interjú Stoffán Györggyel

Stoffán György író, újságíró, egyházkutató írásait áthatja a magyar kultúra és tradíció iránti örök elköteleződés, a keresztény és nemzeti gyökerek tisztelete, mindemellett a legvégsőkig elmegy, ha az igazság feltárásáról van szó. A múlt hazugságainak leleplezésén túl, markáns véleményt formál a jelenkor politikai, közéleti történéseit illetően. Sokszor szókimondó, de véleménye mellett kiáll és meg nem alkuszik. Ezúttal az írói munka mikéntjéről, megjelent köteteiről, a ferences lelkületről, illetve aktuális témákról is kérdeztük, mint a bevándorlási hullám veszélyei, valamint a népszavazás fontossága.

Stoffán György

PolgárPortál: Már-már háborús időszakot élünk. Özönlenek Európába a migránsok, az ellenzék pedig mondvacsinált okokra hivatkozva arra buzdít, hogy a jövőnk szempontjából legfontosabb kérdésben ne foglaljunk állást. Európa jövője lassan teljesen bizonytalanná válik. Mit tehet ilyenkor az író ember?

Stoffán György: Cicero azt mondta: „Silent leges inter arma”… – de szerintem ez nem mindenkire érvényes. Az író, alkotó embernek kötelessége fenntartania minden körülmények között a törvényt. Az ember agya ilyenkor beindul, hiszen ha háború lesz, akkor az értékeinket menteni kell. Ha a hitemet üldözik, akkor a hitemet védenem kell. Ha embertársaimat egy idegen horda gyűlölete veszi körül, akkor védenem kell a veszélyeztetetteket. Ha a hazám kerül veszélybe, akkor a hazámért mindenemet fel kell, hogy tudjam áldozni. Ám nem kell állandóan a fegyverekre és a háborúra gondolni. A szabadság és a béke érzése nem a környezettől, hanem saját magamtól függ. A hitemtől, az életszemléletemtől az épp aktuális munkámban való kellő elmerüléstől. Öreg, Andrássy utat megjárt ferencesektől hallottam, hogy a börtönben is szabadok voltak lélekben a hit által. Hát nem csodálatos?

PP: Ön úgy gondolja, ez valóban lehetséges?

SGy: Igen! Amikor Erdély 700 évet felölelő szerzetesi gasztronómiáját dolgoztam fel nemrégiben, tudott-e zavarni bármi, ami a kolostor falain kívül történik? Persze ez gondolatban, lélekben értendő. Amikor olvasom a leírásokat, akkor magam is ott ülök egy kolostor konyhájában az 1700-as években, érzem az illatokat, látom a szakácstestvérek sürgését-forgását, az akkori eszközök használatát, s hallom lélekben az oratóriumból beszűrődő gregoriánéneket. Zavarhat-e az ilyen csodálatos „munka” közben bármi is?

PP: Milyen forrásanyagokból dolgozott?

Több régi, kézzel írott szakácskönyvből, amelyeket Esztelnekről kaptam meg digitalizálásra, feldolgozásra, páter Kakucs Szilvesztertől a kolostor elöljárójától. Ám ezek a könyvecskék nem ott íródtak, hanem Mikházán és Székelyudvarhelyen, ahol élt és dolgozott fiatal korában az a szerzetes, Darvas Optácián testvér, aki lejegyezte a réges-régi receptóriumot. Olyan érték ez, amelyhez foghatót aligha dolgoztak fel eddig. 700 év ételei és szerzetesi gasztronómiája két kötetben.

Egy éve jelent meg a Barátok konyhája, amely egy Csíksomlyón, a ferences klastromban 1693-ban lejegyzett szakácskönyv anyagát fogalja magában. Szilveszter testvérrel – aki maga is remekül ért a gyógynövényekhez, a sajtkészítéshez és a likőrökhöz – arról beszélgettünk, hogy milyen jó volna kibővíteni azt a szakácskönyvet a kolostor könyvtárában őrzött három másik kézzel lejegyzett szakácskönyv anyagából, hiszen olyan jellemző és cáfolhatatlan székelyföldi gasztronómiai-kép jelennék meg akkor az olvasó előtt, amely felöleli az elmúlt 700 évet. Nos, ez született meg most.

PP: Mikor várható a megjelenése?

SGy: Remélhetőleg hamarosan, és a két kötet egyben. A magyarságért, a magyarság kultúrájáért rengeteget tevő szervezet vezetője vette szárnyai alá a könyvet, így bizonyos, hogy immár nem vész el ez a páratlan erdélyi gasztronómiai összefoglaló.

PP: Közben megjelent egy egyháztörténeti munkája is Zadravecz István ferences püspökről. A ferences irányultság véletlen csupán, vagy egyéb háttere is van?

SGy: A kommunista világban én a ferencesek között nőttem fel a Margit körúton. Szüleim a ferences harmadik rend tagjai, volt szerencsém ferences gimnáziumba is járni, 20. századi egyháztörténetet, P. Szántó Konrád atyánál hallgattam, tehát az életem és a munkám elvonatkoztathatatlan a ferences szellemiségtől, a ferences rendtől. Ha Erdélyben vagyok, akkor Somlyón vagy a Háromszék megyei Esztelneken szívom magamba a franciskánus levegőt. Írói, újságírói munkámban is meghatározó a ferencesség, a katolikusság, hiszen elsőként – de azóta sokszor – én írtam, forgattam a Magyar Szentföldről, Hegyi Béla és Szántó Konrád atya közreműködésével, de én voltam a „faltörő kos” Magyarországon Mindszenty-ügyben, Zadravecz püspök rehabilitálását illetően, s a magyar egyházmegyék átszervezésekor igyekeztem Tempfli püspök úr és Tőkés László irányvonalát érvényesíteni a sajtóban. Hasonlóképpen Teleki Pál meggyilkolásának ügyében is sokat nyomoztam, kutattam. Mindig örülök, ha egy általam ápolt, kezelt ügyben előrelépés történik.

PP: Ahogy sok más a ’mainstream’ irányvonallal ütköző véleményt megfogalmazó kutatót, Önt is mellőzik a közvélemény-formálók. Nem tartja ezt méltatlannak?

SGy: Nem a személy a fontos, hanem az ügy. Nem magam miatt akarom bebizonyítani, hogy Telekit megölték, és nem öngyilkos lett. Hasonlóképpen nem magam miatt alapítottam meg 1989-ben a Mindszenty Emlékbizottságot és szorgalmaztam a püspök rehabilitálását. A magyar Szentföld ügye sem magam miatt szívügyem. Én eszköz voltam, vagyok arra, hogy ne kerüljön feledésbe az általam képviselt ügy addig sem, amíg azok az emberek fel nem eszmélnek, akikre valójában tartozik, akiknek a felelőssége volna.

PP: Van még valami ezen a területen, ami feldolgozásra vár?

SGy: Nagy álmom, hogy végre megjelenjék egy könyv – ha nem is én írnám meg – az erdélyi magyar ferences vértanúról, a tudós Boros Fortunát atyáról, akit a románok a Duna-csatornánál egy másik rabbal, lapáttal verettek agyon. Sokat írtam róla eddig és nagy tisztelője vagyok. Ő az egyik, akit ferences szentként tisztelek. Ám még rengeteg vallástörténeti, egyháztörténeti és zenei emlékünk van a Kárpát-medencében, amihez nem nyúltak még hozzá (mondhatnám egyik-másik esetében, hogy hála Istennek), de aminek a feldolgozása az egyetemes magyar kulturális élet része, és mint ilyen, kutatásra vár, és feldolgozásért, megjelenésért kiált.

PP: Milyen más tervei vannak a jövőre nézve?

SGy: Nem kifejezetten „csak” ferences vonzatú a 20. század magyar egyházzenéje, a magyar egyházi zeneszerzők élete. Most épp ebben a témában kutakodom, és nagy dilemma, hogy egyetlen összefoglaló kötetet írjak, vagy külön Werner Alajosról, Tamás G. Alajosról, Harmath Artúrról, Bárdos Lajosról, Pintér Lajosról, Szigeti Kiliánról, Kiszely Gyuláról, és hosszan lehetne sorolni a hatalom nyomására szándékosan elfelejtett egyházzenészeinket, akik szintén részei az egyetemes magyar zenekultúrának. Mint tudjuk, a 20. század a kommunista diktatúra ámokfutása által rengeteg szenvedést okozott azoknak, akik egyházzal, egyházzenével foglalkoztak, hiszen az egyházzenei műveket egyházi énekkarok adták csak elő a templomokban. Nos, ezeket az énekkarokat számos templomból maga a plébános – mint békepap – űzte el, engedve a kommunista ostobaságnak, amely azt tartotta, hogy a közös éneklés maga a nacionalizmus. Az énekkarokról is érdemes volna írni: Alajos atya Kapisztán kórusáról, a Vajda Ferenc által irányított Palesztrináról, a Pintér Lajos vezette városmajori énekkarról, vagy a cisztereknél egykor működött, de a plébános által elüldözött gregorián énekkarról.

PP: Ilyen volumenű munkákat aligha lehet önerőből megvalósítani. Kik támogatják?

SGy: Magát a munkát én elvégzem, addig nincs baj. A kiadás jelent állandó fennakadást. Ezek olyan területek, amelyeket szűk szakmai kör ért és értékel. A különböző pályázatelbíráló grémiumok nem látják a jelentőségét. Amíg egy, angolul 200 példányban megjelenő verseskötetre lehet három milliót nyerni EMMI pályázaton, addig kutatásra, könyvkiadásra ezekben a fent említett témákban nem csak én, de más sem kap pénzt. Az utóbbi időkben mintha csak célirányos, és elég egyoldalú lenne a támogatási rendszer. Azonban hála Istennek mindig vannak olyan szervezetek – államiak és nem államiak –, amelyek látják, belátják és támogatják a kultúra eme szegmensét is. Az én erdélyi kutatásaim megsegítésére Msgr. Tamás József püspök úrtól és Szász Jenő elnök úrtól is kaptam írásos ajánlást, ám ez is kevés volt a támogatáshoz a Bethlen Gábor Alapnál. Nem panaszként mondom, hiszen a kiadást mindig meg tudom oldani, de valami hibádzik a rendszerben. Egyre jobban utálok vén fejjel azért kilincselni, azért koldulni, hogy nemzeti értéket adhassak közre. Ez nem az én feladatom volna.

PP: Ön újságíró is. Mi a véleménye a mai nemzeti és a liberális sajtóról?

SGy: Titanic. Olyan mélyre süllyedt a magyar újságírás színvonala, amilyen mélyre leráncigálta azt a liberális és szocialista politikai közbeszéd. A liberális és szocialista sajtó soha nem volt híres a pallérozottságáról. A jobboldali sajtónak azonban tartania kellene egy szintet, de nem lehet. Magam is azt veszem észre magamon, hogy zsigerből utálkozva írok, ha politikát írok. Ugyanis a liberális és szocialista ellenzéknek és sajtójának az aljassága olyan mértékű, hogy azt irodalmi magaslatokból nem lehet viszonozni. Reagálni azonban kell rá, még ha undorodva is teszi az ember.

PP: Mi az a szint, amire már nem lehet legyinteni?

SGy: A hazudozásaikra, a rágalmakra, az arcátlan vádaskodásra és arra, hogy szembehazudtolnak, hogy a minket ért sérelmek számukra semmit nem jelentenek, de ma már ott tartunk, hogy ők oktatnak ki minket kereszténységből. Ők, akik negyven évig gyilkolták a papokat, a híveket, üldözték és üldözik a keresztény létékeket. Amikor megverik Bayer Zsolt fiát, hallgatnak, mint a sír, amikor megverik G. Fodor Gábort, ismét nagy a csend. Mit lehet erre mondani, ha azt is hozzátesszük, hogy ez a társaság gyerekeink életét teszi kockára, amikor a népszavazása ellen lázít, amikor félállat tömegeket akar ránk ereszteni?

PP: A pápa is azon a véleményen van, hogy a menekülteket keresztényi kötelességünk befogadni.

SGy: Nézetem szerint a pápa nem a keresztényeket képviseli. Ezért nyílt levélben kértem arra, hogy mondjon le. Persze ez így nevetséges lehet, de mint katolikus magyar ember, nem látok jobb megoldást sem az ő számára, sem az egyház számára. Ma minden hívő embernek Krisztus és az Evangélium kell, hogy az irányítója legyen. A Krisztussal való szermélyes kapcsolat, a hit és az imádság, ez a három megtartóerőnk van. Semmi és senki más nem számít.

PP: Mi az álláspontja az október 2-ai népszavazással kapcsolatban?

SGy: Hazaárulásnak tartom az IGEN szavazatokat illetve a távolmaradást. És ehhez nem kell magyarázat – azt hiszem. Magyarország olyan helyzetben van, amelyben a visegrádi országokkal együtt, saját helyzetét stabilizálni tudja. Ha érvénytelen lesz a népszavazás a liberális és szocialista uszítás miatt, az beláthatatlan drámai következményekkel jár. Nem járhat, hanem jár! Ez súlyos problémákat okoz a belpolitikában, a társadalom rendjét illetően, és a bevándorlók – a megszállók – kötelező és folyamatos fogadásában. Attól kezdve asszonyainkat, lányinkat és fiainkat megbecstelenítik, megölik, üzleteinket kirabolják, házainkat elfoglalják, azaz, Magyarország megszűnik létezni. Szeretném, ha erre nem kerülne sor, ezért NEM-mel szavazok.

Zana Diána

The post Hazaárulásnak tartom az IGEN szavazatokat és a távolmaradást – interjú Stoffán Györggyel appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »