Haza azért nem viheti a hiúzt

Haza azért nem viheti a hiúzt

Belépőjegy nélkül is bemehetett ma a Budakeszi Vadasparkba, aki vállalta, hogy örökbe fogad egy állatot. Az örökbefogadási program évek óta nagyon népszerű. A park munkatársai azt mondják, a legtöbb gyerek a mosómedvék nevelését vállalná.

Gondozók vezették körbe a látogatókat a Budakeszi Vadasparkban. Az idegenvezetés azoknak szól, akik örökbe fogadták a park egyik lakóját. „Tulajdonképpen ez egy egyszeri befizetés, 8000 forintot jelent, kapunk egy gyönyörű szép oklevelet, ami kint van az íróasztal fölött. Kötelezettségeket nem jelent, csak maga az élvezet, ami utána jár, egy éven keresztül” – mondta Nagyné Pál Anikó örökbefogadó. A nevelőszülők között vannak iskoláscsoportok, de egészen fiatal, egyéni jelentkezők is.

Jelenleg a park összes állatát gyámság alá vette egy látogató, ami jelentős anyagi támogatást jelent az üzemeltetőnek. „Nyilván nem arról szól a dolog, hogy akkor haza is viheti a hiúzt, ez egy kicsit kockázatos lenne, ez egy jelképes dolog. Ezzel a pénzösszeggel segíti az állatnak a takarmányozását, ellátását, illetve így egy kicsit összekötjük az embert az állattal, egy ideig a magáénak érezheti. Ezt azzal is jelezzük, hogy egy évre kikerül az állat kifutójára, addig ő lesz az örökbefogadó szülő” – mondta Szilágyi Zsolt állatgondozó.

A vadaspark örökbefogadó napján ingyen látogathatták kedvenceiket a nevelőszülők.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »