Hatvan radikálist figyelnek a brüsszeli negyedben

A titkosszolgálatok mintegy hatvan olyan szélsőséges személyt tartanak megfigyelés alatt Brüsszel hírhedtté vált, Molenbeek nevű negyedében, aki fenyegetést jelenthet az állam biztonságára – közölte Jan Jambon belga belügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető tájékoztatása szerint az 57 megfigyelt többsége korábban külföldön harcolt különböző dzsihadista csoportok tagjaként. Közülük 27-en a jövőben készülnek Szíriába utazni.

„Lehetséges, hogy nem mindegyikük jelent komoly veszélyt” – jelentette ki Jan Jambon, hozzátéve, hogy azok le fognak kerülni a listáról, akik már nem jelentenek fenyegetést a társadalomra.

A belügyminiszter emellett arról számolt be, hogy a radikalizálódás felszámolását célzó, több brüsszeli városrészre kiterjedő, februárban bejelentett Csatorna-terv keretében a hatóságok az elmúlt hat hónap során mintegy ötezer házkutatást tartottak Molenbeekben.

Hatvanhattal több rendőr

A 96 ezer lakosú kerület azután került a sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy kiderült, a tavaly novemberi párizsi, valamint a márciusi brüsszeli merényletek elkövetői közül többen is hosszabb-rövidebb időre megfordultak a negyedben.

Jan Jambon később bejelentette, hogy aktiválták a Csatorna-terv második fázisát, amelynek keretében Molenbeek és Vilvorde után hat másik brüsszeli kerületben – Anderlecht, Koekelberg, Laeken, Saint-Gilles (Sint-Gillis), Saint-Josse és Schaerbeek – is fokozzák a rendőri jelenlétet. Októbertől a korábbinál 66-tal több rendőr fog szolgálatot teljesíteni ezekben a városrészekben.

Március 22-én a zaventemi Brüsszeli nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre muzulmán szélsőségesek, 32 ember halálát okozva. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz súlyos fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, „lehetséges és valószínű” terrortámadás.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »