Hatvan éve megesett, hogy egy kis kerülővel akartak Indiába jutni a fiatalok jógát tanulni – 1956. október 7-én történt

Hatvan éve megesett, hogy egy kis kerülővel akartak Indiába jutni a fiatalok jógát tanulni – 1956. október 7-én történt

Mi történt hatvan évvel ezelőtt? Korabeli hírügynökségi anyagok a szabadságharc előtti Magyarországról.

Italboltok helyett bodegák

Az I-XII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat már csaknem teljesen megszüntette az italboltokat saját területén. Nagy részüket hangulatos, barátságos kiskocsmákká alakította át, vagy bodegának rendezik be. A bodega olyan bolt, ahol felvágottat, csemegeárut, eszpresszó feketét, teát, sőt fröccsöt is árusítanak. Ez az üzletforma Magyarországon még szokatlan, de minden bizonnyal jobb szolgálatot tesz majd, mint az italbolt. Az első ilyen bodegát az Alkotás utca 7. szám alatt rendezik be, és előreláthatólag még 1956-ban megnyitják – írta az MTI.

Készülődik a Magyar Televízió

Megélénkült a magyar-angol kereskedelem 1956 nyara óta, mióta a két ország aláírta az árucsere-forgalmi megállapodást. A szerződés a korábbihoz képest 50-55 százalékos emelkedést határozott meg. Magyarország legfontosabb kiviteli cikkei a bacon füstölt szalonna, a paradicsompüré, textil, tojás, cipő, népművészeti cikkek, különösen nagy az érdeklődés a magyar alma iránt, és az angolok először vásároltak magyar rádiókat és rádiócsöveket. Magyarország gyapjút, fémeket, műselymet vett, valamint a Magyar Televízió részére lekötött egy mozgóállomást (közvetítőkocsit – a szerk.) – írta alig két héttel a szabadságharc kitörése előtt az MTI.

(A cambridge-i PYE cég közvetítőkocsiját végül 1957 tavaszán vehették át a televízió műszaki munkatársai. Ez a „mozgóállomás” már sokkal többet tudott, mint korábbi magyar gyártmányú elődje, a PYE-kocsi mikrohullámú adójával 20-30 kilométer távolságra levő események képeit is továbbítani tudta.)

Külföldre akartak szökni – jógát tanulni

L. Miklós 23 éves miskolci segédmunkás már hosszabb ideje tanulta a jógát, és elhatározta, hogy a magasabb fokú jóga elsajátítására Indiába megy. Nyáron megismerkedett az ugyancsak 23 éves Á. József miskolci kőművessel, és megállapodtak, hogy együtt szöknek külföldre. A határőrség a Dunántúlon elfogta őket, és a miskolci városi bíróság tiltott határátlépés kísérletének bűntette miatt L. Miklóst öt, Á. Józsefet pedig négy hónapnyi börtönbüntetésre ítélte – jelentette az MTI.

Bajai javaslat a halálbüntetés eltörlésére

Értelmiségi nagygyűlés volt Baján mintegy négyszáz résztvevővel a helyi párt- és tanácsi szervek, valamint a Hazafias Népfront szervezésében. A vita során többek között javaslat hangzott el a halálbüntetés eltörlésére. Gorjánác József, a garai délszláv iskola igazgatója pedig anyanyelvén azt kérte, hogy a délszláv községek könyvtárait lássák el szerbhorvát nyelvre fordított szépirodalmi művekkel. Mások a rehabilitációs eljárások gyorsítását sürgették – tudósított az MTI.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »