Hatgólos magyar győzelem a szlovákok ellen

Hatgólos magyar győzelem a szlovákok ellen

Csütörtökön megkezdte szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon. A magyar csapat ellenfele a szlovák válogatott volt, amelyben öt felvidéki magyar is pályára lépett.

Magyar-szlovák ütközetre került sor a Spanyolországban megrendezésre kerülő világbajnokság E jelű kvartettjében. A két ország összecsapása mindig komoly presztízzsel bír, így volt ez most is, hiszen nem is oly rég még az Eb-selejtezőkön találkozott egymással a két gárda.

A szlovák válogatott 26 év után került ki a világbajnokságra, miután szabadkártyát kaptak az idei kontinenstornára. A találkozót mindkét csapat nagy lendülettel kezdte, aminek köszönhetően három és fél perc után már hét gól is született. Az első elrontott magyar támadás után a szlovákok először kerültek előnybe a találkozón az ötödik percben, miután Trúnková szerzett gólt, amivel 5-4-re módosult az állás. Ezek után a magyar csapatnak sikerült fordítania, de a szlovákok komoly fejtörést okoztak a magyar csapatnak, mivel tartották a lépést, sőt az első negyedóra végén ismét megszerezték a vezetést a szlovákok 10-9-re.

A magyar válogatott védekezésen nem működött zökkenőmentesen, a szlovák csapatban a felvidéki játékosok, közül Lancz Barbora és Bízik Réka is komoly gondokat okozott a magyar csapatnak, de a DAC kapusa Oguntoye Viktória is fontos védésekkel segítette a szlovákokat, így aztán nem is tudott a magyar válogatott meglépni. Az első félidő hajrájában úgy tűnt, a magyar válogatottnak sikerül előnnyel zárni a játékrészt, de Bízikék kétgólos hátrányból is kiegyenlítettek, ami 16-16-os döntetlen jelentett a szünetre.

Hírdetés

Szünet után a magyar csapat remekül kezdett, ami döntőnek bizonyult a mérkőzés végkimenetele szempontjából. Golovin Vlagyimir tanítványai egy remek 6-0-s sorozattal 18-17-es szlovák vezetésről fordítottak, amivel lényegében megnyerték a meccset.

A szlovákok ugyan faragtak hátrányukból a mérkőzés további részében, három gólnál közelebb már nem tudtak kerülni Lanczék. A magyar csapatban Klujber és Háfra is remek teljesítménnyel nyújtott, míg a szlovákoknál Bízik Réka és Trúnková vállalta a gólokat, de a Mosonmagyaróvár felvidéki kiválósága, Lancz Barbora is remekül teljesített pályafutása első vb-meccsén. A kiegyenlített első játékrész után a második félidőben a magyar válogatott igazolta a papírformát, így nem maradt izgalom a második félidőre.

A magyar válogatott hatgólos győzelemmel mutatkozott be a spanyolországi világbajnokságon. A szlovák válogatott magyarjai közül Bízik Réka volt a mezőny legeredményesebb játékosa 8 góllal, de Lancz Barbora is hat gólt vállalt, a meccs legjobbja pedig a hétgólos Háfra Noémi lett.

Folytatás szombaton, a magyar válogatott a csehekkel, míg a szlovákok a németekkel csapnak össze.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »