Határon túli magyar zenekarok hétvégéje a Rocker Rádióban

Határon túli magyar zenekarok hétvégéje a Rocker Rádióban

Ezen a hétvégén túlzás nélkül médiatörténelmet ír Magyarország leghallgatottabb rockrádiója, a Rocker Rádió. A napi 40 ezres hallgatású online rádióállomás ugyanis a teljes hétvége során a határon túli magyar rockzenekarokat állítja a fókuszba.

„Amióta elindult a rádió, kiemelt fontosságúnak tartjuk azon zenekarok bemutatását, melyek máshol egyáltalán nem kaphatnak lehetőséget. A fiatal magyar rockbandák közül már több mint 100 mutatkozott be a Rocker Rádióban és játsszuk is dalaikat rendszeresen. S mivel a nemzet részének érezzük a határon túli magyarokat is, természetesen ők is rendszeresen szerepelnek nálunk” – mondja Kalácska Gábor, a Rocker Rádió alapítója.

Hírdetés

„Ezt régi adósságunknak éreztük, és kicsit kellemetlen is, hogy amíg például Miskolc, vagy Debrecen, esetleg Győr kapcsán azonnal tud szinte bárki két-három helyi minőségi rockzenekart sorolni, addig Marosvásárhely, Nagyvárad, vagy Kassa esetében egyet sem ismerünk, pedig ott is remek bandák működnek. Épp ezért egy új sorozatba kezdünk: tematikus napok formájában mutatjuk be az egyes határon túli nagyobb városok, tájegységek rockéletét, szakértők segítségével. Ennek első darabja hallható a hétvégén” – válaszol a hogyanra Thuróczy Richard, a Rocker rádió alapítója.

Itt a helyi zenekarok dalai mellett interjút is hallhatnak a műsort követők Hints Zoltánnal, a helyi Rocksuli igazgatójával.

A műsor a https://rockerradio.online internetes oldalon, a nagyobb hazai és nemzetközi internetes rádiómegosztó portálokon és a rádió Android és iPhone telefonokra kifejlesztett applikációján hallgatható.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »