Hatalom és díszpintyek

Kellett nektek bicikli! Ha nem lennénk annyian érintettek, és nem lenne szomorú a téma, akár mosolyognék a kétségbeesett igyekezeten, amivel a felvidéki magyarok próbálják kikönyörögni a kormánytól, hogy vegye őket is emberszámba, és ne csak Csehország és Ausztria felé nyissa meg a határt, hanem Magyarország felé is. Ma, vasárnap éjjelig négyezer-néhányszáz aláírás gyűlt össze. Nem negyvenezer, nem is négyszázezer, már a túloldaliakkal együtt. Szegénységi bizonyítványunk ez is.

Az elmúlt napokban ugyanis mindenféle ötletek születtek. Nem tudom, kinek az agyából pattant ki a „mini Schengen”, amely szerint Szlovákia nyitott volna Csehország és Ausztria felé, Magyarországot kihagyva. Aztán jött az osztrák kontra, Ausztria ide is, oda is nyitni fog, tehát a „mini schengenesdi” úgy dőlt dugába, hogy világra sem jött. Arra mégis jó volt, hogy elhintse a kételkedés nadragulyagombócait a felvidéki magyarok között, hogy az új szlovák kormány sem jobb a deákné vásznánál. Ezek is csak olyan nacionalista emlőn nevelkedett kvázidemokraták, mint az előzőek voltak.

Lám, a kettős állampolgárság kérdését sem hajlandók kezelni, pedig miből állna? Persze ha van köztük egy díszpinty, aki kijelenti, hogy a felvidéki magyarok kevésbé kötődnek az anyaországhoz, mint az erdélyiek, akkor minek törnék magukat? Kérdés persze, egyáltalán hány magyar bízta meg ezt a szerencsétlen flótást, hogy ilyen kijelentéseket tegyen?

Kezd világos lenni, ami nagyon is nyilvánvaló volt, hogy hagytuk magunkat megint lóvá tenni (istenem, hányadszor!), amikor a korrupció letörése és a rendcsinálás szirénhangjaitól elbódított magyarok tömege adta a szavazatát egy olyan szlovák pártnak, amely magasból tesz rájuk. Amelynek fontosabb, hogy az osztrák nyugdíjasok hátsóját pátyolgató szlovák átjusson a határon, vagy a csehekhez mehessen szezonmunkára.

Jogbővítés? Ugyan már! A kormányprogramban nyoma sincs közigazgatási átszervezésnek, alkotmánymódosításnak, új választási törvénynek, sem más, rendszerszintű kisebbségi jogi rendezésnek.

Van helyette eltörölt gyorsforgalmi út Rozsnyó fölött, sehol a belső piac erősítése, a déli mezőgazdaság fellendítése. A kisebbségek pár bekezdése mellett tízszer akkora átfogó terv a marginalizált tömegekről. Egyáltalán, az egész program ötletek halmaza, amiben hiába keresnénk magunkat.

Hírdetés

De hát kellett nekünk bicikli! Február 29-én annyi eszünk, erőnk, életösztönünk sem volt, hogy tisztességes magyar képviseletet juttassunk a szlovák törvényhozásba.

Helyette van egy-két díszpinty, akiket a mostani kormánypárt lasszóval fogott, s akikről pillanatok alatt kiderült, leginkább önmagukat képviselik, és dunsztjuk sincs a nagypolitikáról. Ezek a ki tudja, honnan elősündörgött emberkék azt állítják magukról, hogy a mi érdekeinket akarják képviselni. Valahogy úgy, mint a fejőnő meg a traktorista a kommunista parlamentben. Ott voltak ők is, a szocialista kirakatemberek, hogy kilegyen a létszám, és lehessen mutogatni őket a világ előtt, mint Patyomkin-magyarokat.

Talán majd megpróbálkoznak a kétnyelvűséggel megyei szinten, ami Pozsonytól úgy Érsekújvárig tart, onnantól keletre, Nógrádban, Gömörben, Bodrogközben semmi. Fontolóra veszik a kisebbségi törvényt. De még ez is csak szándék. Kicsivel több lenne, mint Árpi bácsi néhány kétnyelvű vasúti táblája.

A száz nap még nem telt le, a kormányprogram azonban itt van, és nem sok jót ígér. Akárcsak a nagy szándéknyilatkozat május 9-én, amelynek némi megosztó mellékíze volt, mint az odakozmált levesnek.

Egyre jobban működött a V4-es összefogás, várható volt, hogy a háttérhatalom nem mond le a megosztásról. És mindig Szlovákia volt a leggyengébb láncszem. Ha innen fúj a szél, nem sok jóra számíthatunk.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/20. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »