Hatalmas űrt hagy maga után dr. Eőry Ajándok, a szegények orvosa

Július 10-én éjjel elhunyt dr. Eőry Ajándok biológus, matematikus, orvos, akupunktúrás orvos, a hagyományos kínai orvoslás hazai úttörője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvosa.

Dr. Eőry Ajándok két és fél évtizeden át gyógyította a karitatív szervezet háziorvosaként és a máltai mozgó orvosi rendelőben a hajléktalan embereket. A kiszolgáltatott emberekért végzett szolgálatáért 2007-ben Batthyány–Strattmann László-díjjal kitüntetett orvos a szegényekért végzett munkájáról így fogalmazott: „Azt mondhatnám, hogy mindenkiben Krisztust kell látni. Úgy gondolom, ő hozza elénk a szegényeket, hogy a segítés által magunk is fejlődjünk. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem magamért teszem, hanem a szegényekért, miközben az én lelkem is gyarapodik.”

Hírdetés

A csütörtök esti Széll Kálmán (akkori Moszkva) téren tartott rendeléseire a város távoli pontjairól is érkeztek nehéz sorsú páciensek, akiknek a vizsgálat után önkénteseivel meridiántornákat is tartott. Fülakupunktúrával enyhítette az alkoholbetegek elvonási tüneteit, a gyógyszerek és vitaminok mellé mindenkinek néhány gerezd fokhagymát is adott.

Bár orvosként megtartotta a távolságot betegeivel, ha szükségesnek látta, nem utasította vissza, hogy egy páciense megölelje, még ha tudta is, hogy utána együtt mennek a fertőtlenítő fürdetőbe betegével.

Júniusban bekövetkezett szívinfarktusa után nem tudott teljesen felépülni, július 10-én éjjel visszaadta lelkét a Teremtőnek. Elkötelezettsége és a szegényekért végzett szolgálata pótolhatatlan űrt hagy maga után. Fájó szívvel, de hálás szeretettel emlékezik rá a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Hitből fakadó reménységgel imádkozunk érte. Isten nyugosztalja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »