Hat napig égett az erdő, amit vécépapírral gyújtottak fel

Sikerült megfékezni a lángokat a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén a Jedey hegyen, ahol már hat napja ég az erdő összesen több mint 4500 hektáron – közölték a hatóságok hétfőn.

Az elmúlt napokban elővigyázatosságból több településről 3 ezer embert evakuáltak, akik közül már az utolsó 500 ember is hazatérhetett.

A tűz nem fenyegetett lakott területeket, de a füst terjedése miatt a szakemberek biztonságosabbnak vélték a kitelepítést.

A hatóságok tájékoztatása szerint az erdőtűz teljes eloltása még napokig tarthat.

A tűz keletkezéséért felelős 27 éves német férfi őrizetben van. Vallomásában elmondta: a dolgát végezte az erdőben, majd elégette a használt vécépapírt, de óvatlan volt, a száraz aljnövényzet pillanatok alatt lángra kapott, és nem tudta eloltani.

Az erdőtűz halálos áldozatot is követelt: egy, az oltási munkálatokban résztvevő 54 éves erdész, autójával bennrekedt az égő erdőben.

A spanyol mezőgazdasági, élelmezési és környezetvédelmi minisztérium legfrissebb adatai szerint idén ez az ötödik nagy kiterjedésű, azaz 500 hektárnál nagyobb erdőtűz a dél-európai országban.

Július 31-ig összesen 16 ezer hektárnyi terület vált a lángok martalékává, jóval kevesebb mint tavaly, amikor több mint 52 ezernyi zöldterületet pusztított el a tűz az év első hét hónapjában.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Előbb a hurrikán pusztított, majd a sárlavina gyilkoltÚjabb erdőtűz tombol KaliforniábanRovatok: KülföldTelepülés: SpanyolországCímkék: külföld, Spanyolország, tűzeset, erdőtűz, Kanári-szigetek, hatóságokForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »