Hat kora újkori tanács a jó alváshoz

Mindenkinek jól esik egy pihentető, átaludt éjszaka, és ez régen sem volt másként. Hogyan kezelték elődeink az kevés alvást és az esetleges inszomniát? Egyes alvási praktikáik ma meglepőnek tűnhetnek: a fejes salátából készült leves fogyasztása még napjainkban is elfogadható lenne, de a tehéntrágyával vagy a farkasfogakkal kapcsolatos módszerek már valószínűleg kevésbé.

A kora újkori alvásszakértők úgy gondolták, a következetesség a hosszú és erényes élet titka. Napjainkban fokozott erőfeszítést követel meg bármiféle ritmus betartása – a hosszú munkaórák, a stresszes munkakörnyezet és az egyre több képernyő előtt töltött idő mellett az orvostudomány által javasolt napi nyolc óra alvás sokunk számára csupán vágyálom. Hogyan oldották meg eleink? Hogyan küzdöttek meg a kialvatlanság rémével?

Hírdetés

Prioritásaik között elsőként szerepelt az alvásra fordított idő körülhatárolása, amelyhez aztán minden éjjel tartották magukat. Úgy hitték, az előre meghatározott, következetesen betartott alvási idő kulcsfontosságú a test, az elme és a lélek megfelelő állapotban és egyensúlyban tartásához. John Wesley, a metodista mozgalom vezetője 17. századi elődeinek gondolatait tükrözte, amikor követőinek azt javasolta, „tegyetek félre mindent reggelig (…) tartsátok be órátokat, vagy mindennek vége.”

Olyan fontossággal bírt a kora újkori gondolkodásban az alvás, hogy a levegővel, az étrenddel, a salakanyagok ürítésével, a testmozgással és az elme szenvedélyeivel együtt a korban elképzelt négy „testnedv” (a nyák, a vér, a fekete epe és a sárga epe) egyensúlyban tartásának hat kulcsa között tartották számon.

A következetes alvási időre mindemellett az egyén hírnevének és lelki egészségének indikátoraként is tekintettek. Azok, akik rendszertelenül aludtak, vagy sok időt töltöttek ágyban, számos különféle becsmérlésnek tették ki magukat. II. Károly angol király felesége, Bragança Katalin királyné egyik udvarhölgye, a 15 éves Elizabeth Livingston saját magát nevezte „Salamon lustájának”, amikor bevallottan „délig ágyban maradt”. A királyné attól félt, a lány „megszokott lustasága” mind testében, mind lelkében kárt tesz.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »