Harrach Péter: A nemzetegyesítés újabb lépcsőfoka lehet a Máért és a diaszpóratanács ülése

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a nemzetegyesítés folyamatának újabb lépcsőfoka lehet a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szerdai, illetve csütörtöki budapesti ülése.

 

 

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a határon túli magyarok helyzete nehéz, de az elmúlt időszak magyar kormányzati intézkedései erősítették a nemzethez tartozás tudatát, és elindították azt a folyamatot, amely a szülőföldön maradást és gyarapodást erősíti, illetve támogatja.
 

A KDNP-s politikus a demográfiai helyzetről szólva kifejtette: húsz év alatt Erdélyben 380 ezerrel, a Felvidéken 108 ezerrel, a Délvidéken 88 ezerrel, Kárpátalján 22 ezerrel csökkent a magyarok száma. A szórványterületeken még erősebb a fogyás, van olyan erdélyi megye, ahol 50 százalékos, vagy ennél is nagyobb.
 

A problémák között említette az asszimilációt és a kivándorlást, a jogsértéseket, köztük a román korrupcióellenes hivatal magyar elöljárókat érő zaklatásait. Ezeket nemzetközi színtéren is meg kell jeleníteni – tette hozzá.
 

A frakcióvezető a nemzetpolitika eredményeit részletezve szólt a státustörvényről, amely elindította a nemzetegyesítés folyamatát. Kitért az állampolgársági törvényre, amely a nemzet közjogi egyesítését tette lehetővé.
 

Felhívta a figyelmet arra, hogy Kárpátalján idén 2 milliárd forintot fordítottak a vállalkozások támogatására, s ez az összeg jövőre 5 milliárdra nő. Megemlítette az egyetemek, középiskolák támogatását, és a kinti magyar szervezetek, a civil szféra segítését. Megjegyezte: erőteljes a karitatív tevékenység, különösen Kárpátalján és Erdélyben. Harrach Péter fontosnak ítélte azt is, hogy a jól működő helyi kezdeményezéseket támogassák, és a kis helyi közösségek életben tartását segítsék.

 

 

MTI

Nyitókép: hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »