Hárommilliárdot költenek új autókra

Csillagászati összeget, több mint bruttó 3 milliárd forintot szán a Külgazdasági és Külügyminisztérium a külképviseletek gépjárműállományának lecserélésére – derült ki a tegnap megjelent Közbeszerzési Értesítőből. A pályázati kiírás szerint felső közép- és középkategóriás autókat szereznek be az európai és az Európán kívüli országok kirendeltségei számára.

A minisztérium a Magyar Nemzet megkeresésére közölte, egyelőre nem határozták meg, hogy az óriási összegből összesen hány autót vásárolnak, azt majd a „rászorultság sorrendje és az összetétel” határozza meg. Hozzátették, hogy a kiírt hárommilliárd forintos keretet nem feltétlenül költik el, a forrás a járműállomány korszerűsítésére szolgál. Kérdésünkre jelezték azt is, hogy a beszerzés azért szükséges, mert a nagyságrendileg hatszáz darabos külképviseleti gépjárműállomány frissítésére az elmúlt évtizedben csak elvétve kerülhetett sor. Ezért a gépjárműpark elhasználódott, üzemeltetési és javítási költsége pedig drága lett. Ráadásul – hangsúlyozták – a fogadó országokban kedvezőtlen képet mutat hazánkról a gépjárműpark távolról is látható lepusztult állapota.

Hozzátették, a tárca beszerzésének célja, hogy következő négy év során modernizálják a világszerte működő magyar nagykövetségek és főkonzulátusok elavult gépjárműveit. A gépkocsikat egyébként a külképviseletek vezetői – nagykövetek, főkonzulok –, valamint az arra jogosult állományuk használja majd.

Ismert, az állami szférában több helyen is számos jelentős járműbeszerzés történt idén. A tendereken többnyire a Porsche Hungaria Kft. a befutó. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Legfőbb Ügyészség és a katasztrófavédelem is ettől a cégtől szerezte be járműveit. A társaság tavaly egyedüli pályázóként nyerte meg a kormányzati autótendert is. Első körben több mint 40 járművet cseréltek le nettó 430 millió forintért. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság akkor azt közölte, hogy 170 lóerős Skoda Superbeket, 150 lóerős Skoda Octaviákat és 180 lóerős Volkswagen Multivaneket szereznek be. Az Orbán-kormány 2011-ben cserélte le a miniszterek és államtitkárok autóinak egy részét Skoda Superbekre, mintegy 600 millió forintért csaknem száz autót vettek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »