Három újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság a Czeglédy-ügyben

Ügyészi indítványra három újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság a Czeglédy-ügyben – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Szanka Ferenc elmondta, az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottjaival szemben.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A három újabb gyanúsított a Humán Operátor Zrt. alkalmazottjaként dolgozott, a gyanú szerint közvetlenül Czeglédy Csaba utasításai szerint látták el feladatukat és vettek részt a bűnszervezet tevékenységében.

A szóvivő közölte, Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. Tizennégy gyanúsított előzetes letartóztatásban van, egy pedig lakhelyelhagyási tilalom mellett védekezhet.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »