Három terrortámadást is sikerült idén megakadályozni Németországban

Három terrortámadást is sikerült idén megakadályozni Németországban

Három terrortámadást is sikerült idén megakadályozni Németországban 2017. december 17., vasárnap – 18:37 MTI2017. 12. 17., v – 18:37 Külföld Friss ikon Off Törzs

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a terrorveszély változatlanul magas, de “egy sor intézkedés révén Németország az idén biztonságosabbá vált”.

Arra a kérdésre, hogy a szerencsén vagy a hatóságokon múlott-e, hogy az idén eddig nem történt terrorcselekmény, azt mondta, hogy a szerencsének is van szerepe, de “kétségtelenül hatóságaink nagyon jó munkájának és a külföldi szolgálatokkal folytatott együttműködésnek” tulajdonítható, hogy javult a közbiztonság, és az idén három olyan terrortámadást is sikerült megakadályozni, amelyek már az előkészületek szakaszában voltak. 

Azonban az utóbbi évek legsúlyosabb merénylete, a tavaly december 19-én egy berlini karácsonyi vásáron végrehajtott iszlamista terrortámadás ügyében a hatóságok rosszul mérték fel az elkövető, Anis Amri veszélyességét. Ez “keserű hiba” volt – mondta a belügyminiszter, hozzátéve: az elutasított tunéziai menedékkérőt a korábban elkövetett bűncselekményei és kihágásai miatt ki kellett volna toloncolni az országból. 

Thomas de Maiziere az utóbbi napok Izrael-ellenes és antiszemita tüntetéseivel kapcsolatban kiemelte, hogy nem lehet eltűrni az izraeli zászlók nyilvános elégetését. Ez a cselekedet “egy ország jelképes megsemmisítése” – tette hozzá. Hangsúlyozva, hogy minden egyes antiszemita indíttatású bűncselekmény “szégyen” az ország számára, de nemcsak a zsidóellenes bűncselekmények a jellemzőek, hanem a becsmérlő megjegyzések, az illetlen viccek és – mint fogalmazott – “zsidó polgártársaink diszkriminációja” is.

E fejlemények miatt a következő szövetségi kormánynak a zsidó közösség követelésének és a kormányzat mellett működő független tanácsadó testület ajánlásának megfelelően létre kell hoznia az antiszemitizmus elleni küzdelem összehangolásával foglalkozó kormánymegbizott intézményét – mondta a CDU politikusa.

Hírdetés

Sajtóértesülések szerint általában véve is várható, hogy a CDU a következő időszakban hangsúlyosabban jeleníti majd meg a közbiztonság témáját. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lap beszámolója szerint a legutóbbi elnökségi ülésen az egyik elnökhelyettes, Ursula von der Leyen védelmi miniszter kifejtette, hogy a CDU jellegtelenné vált. Míg korábban bárki gond nélkül fel tudott sorolni három pontot, amely a CDU-nak kiemelten fontos, most már nemigen tudják az emberek, hogy mi mellett áll ki a párt. Ezért ismét ki kell formálnia arculatát, és ebben a munkában három témára kell összpontosítania, vagyis a digitális átalakulás ügyére, Európára és a biztonságra – mondta.

Mindhárom elem hangsúlyosan megjelent Angela Merkel legutóbbi beszédében, amelyet a testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) nürnbergi kongresszusán mondott el pénteken. Például a közbiztonságról szólva kiemelte, hogy a CSU-s bajor belügyminiszter, Joachim Herrmann mindig nagy büszkeséggel jelentette ki a liberális Szabad Demokrata Párttal és a Zöldekkel a kormányalakításról folytatott tárgyalásokon, hogy “Bajorországban nincsenek no go zónák, vagyis olyan helyek, ahová az emberek nem mernek bemenni”. 

Közben viszont Németországban már vannak olyan területek, ahová a rendőrség fél bemenni, és ahová a tűzoltók félnek bemenni. Ez nem az a Németország, amelyet mi akarunk, ezért a legnagyobb határozottsággal küzdünk ez ellen

– mondta a CDU elnöke.
 

Bevezető Berlin |

Három terrortámadást akadályoztak meg az idén Németországban, 2000 óta pedig 16-ot – mondta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.

Címkék Németország terrorizmus Település / hely Berlin (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) {return;} js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, “script”, “facebook-jssdk”)); Rovatoldalon kiemelt Nem kiemelt


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »