Három palesztint lőttek agyon a zsidók a nagy megbocsátás napján

Két palesztin tüntetőt öltek meg kedden izraeli biztonsági erők a Gázai övezet határán, egy feltételezett palesztin késelővel pedig Jeruzsálemben végzett a rendőrség a jóm-kipúr ünnepén. A palesztin egészségügyi hatóságok szerint a Gázai övezet határán tartott tüntetéseken a két halálos áldozat mellett több mint harmincan sebesültek meg.

Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol a palesztinok az övezet blokádja és a palesztin területek megszállása ellen tiltakoznak. A tüntetéseken eddig hozzávetőleg 180 palesztin vesztette életét, és 19 ezren sebesültek meg. Az izraeli rendőrség szerint Jeruzsálem óvárosában, a Damaszkuszi Kapu közelében egy palesztin kezében „éles tárggyal” próbált rátámadni egy zsidó hívőre. Az elkövetőt lelőtték, miközben egy izraeli sem sérült meg az incidensben, amely a kedd esti naplementével kezdődő és szerda este véget érő legnagyobb zsidó ünnep, a jóm-kipúr alatt történt.

A rendőrség szóvivője szerint a támadó egy 26 éves palesztin volt az izraeli megszállás alatt lévő ciszjordániai Kalandia városából. Hozzátette: illegálisan tartózkodott Jeruzsálemben, mivel az ünnep idejére palesztinoknak csak rendkívüli esetekben engedélyezik azt, hogy Izrael területére léphessenek. „A rendőrök észrevettek egy támadót, aki egy zsidó (hívő) felé rohant és a földre akarta lökni. Ezt követően a rendőrök felé szaladt, kezében éles tárgyat forgatva” – közölte a rendőrség szóvivője.

Hírdetés

Palesztin szemtanúk ugyanakkor arról számoltak be, hogy egy fiatal férfit láttak a lövéseket leadó rendőrök elől menekülni.

A katonai hatóságok a nagyobb zsidó ünnepeken biztonsági okokból rendszeresen felfüggesztik a palesztinok számára a határátlépést, ez legutóbb múlt héten a zsidó újév alkalmával történt meg. A jóm-kipúr, más néven az engesztelés napja vagy hosszúnap a nagy megbocsátás napja, amikor a talmudisták szerint Isten feljegyzi az élet könyvébe azoknak a zsidóknak a nevét, akik az új esztendőben is élhetnek.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »