Három magyar válogatott is pályára lépett egy Bundesliga-meccsen

A Mainz – amelyben Szalai Ádám csereként lépett pályára – meglepetésre 3-2-re legyőzte a három magyar válogatott labdarúgójából kettőt bevető RB Leipziget a német bajnokság 18. fordulójának szombati játéknapján.

Az esélyesebb vendégcsapat a 15., majd a 30. percben is előnybe került, a hazaiak azonban a 24. és a 35. percben – Moussa Niakhate góljaival – egyenlítettek. A Mainz az 50. percben először jutott vezetéshez a mérkőzésen, és minimális előnyét a lefújásig megőrizte.

A hazaiaknál Szalai a 66. percben lépett pályára, míg a vendégeknél Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a találkozót. A télen szerződtetett Szoboszlai Dominik sérülés miatt még mindig nem mutatkozhatott be új csapatában.

A Mainz a második győzelmét aratta a bajnoki idényben, ezt megelőzően november 22-én Freiburgban tudott nyerni 3-1-re.

Az RB Leipzighez hasonlóan dobogós helyen lévő Bayer Leverkusen is vereséget szenvedett a tavaszi első körben, ráadásul otthon, a győztes Wolfsburg ezzel pontszámban beérte a tabellán vesztes riválisát.

A Freiburgban Sallai Roland kisebb bokasérülés miatt nem állt a szakmai stáb rendelkezésére, csapata nélküle tartotta otthon a három pontot a VfB Stuttgarttal szemben.

A Bielefeld hazai környezetben szenvedett 5-1-es vereséget a bajnokságban hét forduló óta veretlen Eintracht Frankfurttól.

Hírdetés

Megszakadt az Augsburg három forduló óta tartó rossz sorozata, ebben az időszakban egyetlen pontot sem szerzett, de most a vendég Union Berlint 2-1-re verte.

Bundesliga, 18. forduló:

FSV Mainz 05-RB Leipzig 3-2 (2-2)

SC Freiburg-VfB Stuttgart 2-1 (2-1)

FC Augsburg-Union Berlin 2-1 (1-1)

Arminia Bielefeld-Eintracht Frankfurt 1-5 (1-3)

Bayer Leverkusen-VfL Wolfsburg 0-1 (0-1)

pénteken játszották:

Borussia Mönchengladbach-Borussia Dortmund 4-2 (2-2)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »