Három lépcsős lesz a karantén feloldása Franciaországban, nyitnak a boltok, de maradnak a kijárási korlátozások

Három lépcsős lesz a karantén feloldása Franciaországban, nyitnak a boltok, de maradnak a kijárási korlátozások

Három lépcsőben oldja fel fokozatosan 2021 januárjáig a francia kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént – mondta Gabriel Attal kormányszóvivő a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.
„Az enyhítések három fokozatban a járvány alakulásától és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek kockázataitól függően fognak megvalósulni: először december 1. körül, aztán az év végi ünnepek előtt, és végül 2021. januártól” – jelentette ki a kormányszóvivő.

Megerősítette, hogy a járványhelyzet javulása miatt a kereskedelem egy héten belül újraindulhat a karácsonyra való tekintettel, miután a december az egyik legfontosabb időszak az árbevétel szempontjából.

A vendéglátóhelyek, amelyeket a vírus terjedése szempontjából a legveszélyeztetettebb helynek tartanak a hatóságok, még nem nyithatnak ki, és a kijárási korlátozások is egyelőre érvényben maradnak.


A vonatok december 14-től azonban már teljes kapacitással közlekednek, és a jegyek is lefoglalhatók, amiből arra lehet következtetni, hogy ekkortól szűnhet meg a lakhelyelhagyási tilalom.

Emmanuel Macron francia államfő kedd esti televíziós beszédben ismerteti, hogy mely korlátozást mikor lehet megszüntetni. Az elnök elsősorban a bizonytalanságot szeretné felszámolni, és kiszámíthatóságot akar teremteni a következő hetekre. „Nincs rosszabb a bizonytalanságnál és annál az érzésnél, hogy soha nem lesz vége a kedélytelenségnek” – nyilatkozta a lapnak a köztársasági elnök.

Hírdetés

„Koherenciára, egyértelműségre, irányra van szükség. Hogy mindannyian tudjuk, hova tartunk és hogyan jutunk el oda. Ez nehéz, mert

– fogalmazott Emmanuel Macron a vasárnapi lapnak adott interjúban.

A kormányszóvivő azt is jelezte, hogy Franciaország három vakcinagyártóval írt alá szerződést, három másikkal is nagyon „előrehaladottak” a tárgyalások,

és másokkal is egyeztet, mégpedig “szerződésenként átlagosan 30 millió oltóanyagról”. Az oltás kötelezővé tétele megosztja a francia politikusokat, a szóvivő szerint erről a kérdésről később születhet döntés.

A járvány második hulláma a hét elején tetőzött Franciaországban 33 ezer kórházi ápolttal és 4900 súlyos beteggel az intenzív osztályokon, azóta csökkenek a számok.

A vírus reprodukciós rátája már kevesebb mint 1, azaz nem minden fertőzött adja tovább a fertőzést, de a járványmutatók még azon a szinten vannak, mint az éjszakai kijárási tilalom kihirdetésekor. A korlátozások teljes feloldása pedig csak akkor lesz lehetséges a kormány szerint, ha a napi esetszám 5 ezer alá csökken.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »