Három évforduló, egy előadóművész, hét helyszín

Az idei esztendőt anyaországunkban – I. (Szent) László királyunk trónra lépésének 940., illetve szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – Szent László emlékévvé nyilvánították, amikor is több rendezvény keretében emlékeztek meg egyik legnagyobb uralkodónkról. S ugyancsak az idén emlékezhettünk meg egyik legkiválóbb költőnk, Arany János születésének 200. évfordulójáról is. Tóth Péter magyarországi előadóművész pedig – ezen évfordulók alkalmából – november 24. és 28. közt történelmi-irodalmi előadás-sorozatot tartott hét ugocsai helyszínen, hogy mind a felnőttekhez, mind a gyerekekhez közelebb hozza I. (Szent) László és Arany János alakját.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »