Három és fél év letöltendőt kapott másodfokon a rezsicsökkentő „Lagzi Lajcsi”

Három és fél év letöltendőt kapott másodfokon a rezsicsökkentő „Lagzi Lajcsi”

3 év hat hónap börtönbüntetést és 4 év közügyektől való eltiltást kapott másodfokon Galambos Lajos, közismert nevén Lagzi Lajcsi áramlopás miatt – írja a Blikk nyomán a 24.

A lap felidézi, hogy a korábbi mulatós zenészt és "tévés személyiséget" 2015 óta vádolják nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással. Galambosra tavaly szeptemberben első fokon 2 év 10 hónap börtönbüntetést szabtak ki, emellett három évre eltiltották a közügyektől, továbbá pénzbüntetést kapott, illetve 11 milliós vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.

Hírdetés

Az ítélettel kapcsolatban akkor a trombitaművész azt mondta, hogy abban nagyon sok hiba volt, a bíró pedig „apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött”. A döntéssel az ügyészség sem volt elégedett, és súlyosítást kértek, ezért idén ősszel elkezdődött az ügy másodfokú tárgyalása.

A szerdai tárgyaláson megjelent Galambos volt felesége, a másodrendű vádlott az ügyben, akit első fokon felmentettek. Az ügyész letöltendő szabadságvesztést kért rá, az asszony az utolsó szó jogán szerdán azt mondta, hogy nem bűnös, és felmentést kért. Volt férje, illetve a harmadik vádlott ugyancsak ezt kérte.

A bíróság végül lopás és egyéb bűnök tekintetében súlyosbította az első fokú ítéletet: Galambost 3 év hat hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől való eltiltásra ítélték, továbbá több mint 4 millió forintot és a további bűnügyi költségeket is meg kell fizetnie. Volt feleségét most is felmentették.

A bíróság azzal indokolta a súlyosítást, hogy az elsőfokú bíróság csupán a vádlottak kihallgatásáig jutott, ezért nem tartották megalapozottnak a döntést, másodfokon viszont már a tanúk és a szakértők kihallgatásával megfelelően kivizsgálták az ügyet. Galambos ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »