Harminc milliárdot költenek a nyugdíjasok Erzsébet-utalványára

Harminc milliárdot költenek a nyugdíjasok Erzsébet-utalványára

Harmincmilliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ez tartalmazza a 2,7 millió érintett utalványának összegét, valamint az eljuttatás és a gyártás költségét – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

Rétvári Bence fontosnak nevezte, hogy ha Magyarországon végre “jobban mennek a dolgok”, akkor mindenki érezze az ország erősödését, ezért kapnak, ahogy tavaly, idén is 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a nyugdíjasokkal kapcsolatban csak megszorításokról, vagy egyhavi nyugdíj elvételéről beszéltek – fogalmazott az államtitkár hozzátéve, hogy most már sokkal jobb, hogy nyugdíjemelésről, nyugdíjprémiumról, és Erzsébet-utalványokról tudnak beszélni.

Megjegyezte, nyugdíjprémiumot Magyarország történetében először idén fizettek ki. Kérdésekre válaszolva közölte, több mint 27 milliárd az utalványok összege és valamivel több mint 2 milliárd forint az eljuttatás és gyártás költsége. Az utalványokat 2018. december 31-ig felhasználni.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője azt közölte, az utalványok felét már kézbesítették, vagy megpróbálták kézbesíteni. Ha a postás nem találja otthon a nyugdíjast, akkor értesítőt hagy hátra, és a posta tíz munkanapig megőrzi a küldeményt – mondta. Közölte, karácsonyig biztosan be tudják fejezni az utalványok kézbesítését.

MTI

The post Harminc milliárdot költenek a nyugdíjasok Erzsébet-utalványára appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »