Harminc liter gina az istállóban

Harminc liter gina az istállóban

A Váci Járási Ügyészség indítványt tett két férfi letartóztatásának elrendelésére, akik “ginával" kereskedtek Vácott.

2019. január 18-án este két férfi, a bűnügy két gyanúsítottja találkozót beszélt meg egy váci utcában. A találkozó során egyikük egy másfél literes műanyag palackban lévő folyadékot adott el a társának.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói ekkor érték tetten őket. Az eladott folyadékról kiderült, hogy az kábítószer, hétköznapi nevén gina.

A rendőrök kábítószer-kereső kutyával átkutatták a gyanúsítottak házait. Az egyik férfi házához tartozó istállóban műanyag kannákban mintegy 30 liter "gina" és más kábítószer került elő, amit a nyomozók lefoglaltak. A lefoglalt kábítószer több ezer adagra elegendő mennyiség.

Hírdetés

A kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított férfiak szökésének veszélye fennáll. Okkal lehet tartani attól is, hogy tárgyi bizonyítékok eltüntetésével veszélyeztetnék a nyomozás sikerét, és további bűncselekményeket követnének el. Mindennek kizárólag a letartóztatásukkal lehet elejét venni.

A Váci Járási Ügyészség – mint honlapjukon olvasható – ezért tett indítványt a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelésére. A nyomozási bíró az ügyészi állásponttal egyetértett, és elrendelte a kényszerintézkedéseket.

A Police.hu-ról az is kiderül, hogy a 40 éves férfi budapesti lakásban "kábítószergyanús növényi származékot", tablettát és folyadékot találtak és foglaltak le.

A két jómadarat "N." Zoltánnak és "N." Gyulának hívják.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »