Harminc éve szabadon

Harminc éve szabadon

Rendkívül fontos, hogy a mai tizen- és huszonéves korosztály a lehető legtöbb információhoz jusson a rendszerváltoztatásról, és az azt megelőző kommunista diktatúra kegyetlenségeiről.

Azután születtem, hogy 1991. június 19-én Csap irányába az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét. Viktor Silov altábornagy fekete Volga gépkocsiján Záhonyt elhagyva áthajtott a Tisza hídján. A rendszerváltoztatást sok szerencsés magyarral ellentétben én nem éltem át, csupán szüleim, nagyszüleim és tanáraim elbeszéléseiből van valamilyen képem arról, hogy milyen érzés lehetett fél évszázados kommunista elnyomást követően ismét egy szabad országban élni. Mindegyikőjük egyetértett abban, hogy aki megélte, az soha sem felejti el azt a felszabadult boldogságot és örömöt, amit a kommunizmus bukásakor érzett.

Aki a rendszerváltoztatás pillanatában született, az ma már harmincéves, aki akkor nyugdíjas volt, ma már nagy valószínűséggel nem él. Egyre távolabbinak tűnik a „csodák éve”, évről évre kevesebben vannak azok, akiknek saját emlékeik vannak ezekről az eseményekről. Miután 1994. március 31-én Magyarország benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz, 1997. július 8-án a NATO tagjai közé hívta Magyarországot, 2004. május 1-jén Magyarország – kilenc társult országgal együtt – csatlakozott az unióhoz, majd 2007. december 21-én – tizenkét társult országgal együtt – csatlakozott a schengeni övezethez, az én generációm tagjainak már hétköznapivá, természetessé vált a harminc éve kivívott szabadság érzése. Bele sem gondolnak abba, hogy mindezért elődeik komoly küzdelmeket folytattak.

Ebből fakadóan rendkívül fontos, hogy a mai tizen- és huszonéves korosztály a lehető legtöbb információhoz jusson a rendszerváltoztatásról és a kommunista diktatúra kegyetlenségeiről. Ez az oktatási rendszer mellett közös felelősségünk is, hiszen csak így őrizhetjük meg identitásunkat, erősíthetjük nemzeti büszkeségünket. Világossá kell tenni, hogy a kommunista rendszerek nem maguktól omlottak össze, hanem a szabadságra vágyó polgárok milliói döntötték meg őket, az ő bátorságuk és az ő elszántságuk kényszerítette meghátrálásra az akkorra már végleg elbizonytalanodott kommunista vezetőket. Ennek segítségével lehet elérni azt, hogy a felmenő nemzedék is hasonlóan elszánt legyen, krízishelyzetekben összetartson és a nemzeti érdekek mentén közösen harcoljon az igazáért.

Mindez kiemelten fontos, mert bár a Szovjetunió összeomlott, az elmúlt harminc évben sikerült stabilizálni demokratikus berendezkedésünket, de az Európai Egyesült Államok vízióját dédelgető politikusok továbbra is valami hasonló diktatórikus rendszert akarnak létrehozni Európában. Magyarország és a kommunizmus gyalázatos fél évszázadát átélő kelet-közép-európai országok ellenállnak, ami annak köszönhető, hogy az itt élő emberek többsége még jól emlékszik arra, milyen is volt az, amikor nem hazánkban döntöttek Magyarország sorsáról. Ahhoz, hogy ez a természetes védekezőmechanizmus, a nemzetet fenntartó immunrendszer ne tűnjön el az elkövetkezendő évtizedekben, a mai fiataloknak is át kell adni azokat az ismereteket és érzéseket, ami a harminc év feletti korosztálynak természetes a rendszerváltoztatással összefüggésben. Olyan erőssé kell tenni ezt a tudást, mint ha ők is átélték volna azokat az eseményeket.

Jól jelzi a sok tennivalót, hogy az utóbbi években sorra hallani olyan hangokat, miszerint ismét diktatúra tombol, sőt több ellenzéki politikus és véleményformáló újjáalakult fasizmusról vagy éppen kommunizmusról beszél. Teszik mindezt egy olyan országban, ahol demokratikus intézményeink működnek, egymást követik a szabad választások (például európai parlamenti mandátumot szerezhet a folyton diktatúrát kiabáló DK és a Momentum is), élvezzük a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságot, akár több tízezres kormányellenes tiltakozást is meg lehet tartani mindenféle atrocitás vagy rendőrségi fellépés nélkül. Amikor minden áldott nap, minden órában nyakló nélkül szidhatják a kormányt az ellenzéki politikusok, bárki bárhol tiltakozhat, a balliberális sajtó pedig szinte mindenkit lejárathat, mosolyogva nézem azokat, akik diktatúráról beszélnek. Ilyenkor azt kívánom, hogy csak egy percre éljék át az 1989 előtti helyzetet, akkor biztosan nem vernék a mellüket ilyen gőgösen, és megtanulnák értékelni a harminc éve kivívott szabadságunkat.

Hírdetés

Sokan – akik Nyugat-Európa polgáraihoz hasonló életre vágytak 1989-ben – úgy érzik, hogy a rendszerváltoztatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen azt gondolták, pillanatok alatt ledolgozzuk a kommunista évtizedekben elszenvedett versenyhátrányunkat. A 2010 előtti időszak kaotikus állapotai – az 1998-től 2002-ig tartó ciklus kivételével – nem is engedtek más következtetést, ugyanazok tették ismét tönkre az országot, akiknek szellemi és politikai elődeik fogságban és elnyomásban tartották magyarok millióit. Sokak elkeseredését és kiábrándulását eredményezte, hogy négy évvel a rendszerváltoztatás után az MSZMP utódpártja és a „reformer” kommunisták közé tartozó Horn Gyula vette irányítása alá az országot. Aztán pedig megrökönyödve szemlélték, hogy az a Gyurcsány Ferenc, aki a politikai pályafutását az 1980-as években a KISZ-ben kezdte – ahol a Központi Bizottság titkári posztjáig emelkedett –, majd a 90-es években politikai tőkéjét sikeresen az üzleti életbe mentette, 2003-ban minisztere, 2004-ben már miniszterelnöke lett az országnak, 2010-re mind gazdaságilag, mind politikai­lag, mind pedig erkölcsileg teljesen kivéreztette az országot. Érthető, hogy ilyen kínkeserves évek után a magyarok többsége kiábrándult a politikából és kilátástalannak látta az országa és saját helyzetét.

Szerintem mindennek komoly hatása volt abban, hogy az én nemzedékem nem tudja megfelelően értékelni az 1989-ben kivívott szabadságot, hiszen gyermek- és fiatalkorát egy egyre süllyedő és egyre kilátástalanabb országban töltötte. Sokuk el is hagyta az országot és külföldön próbált szerencsét. A 2010-es év azonban komoly váltást jelentett, kemény munkával sikerült rendbe tenni az ország pénzügyi helyzetét, ismét csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság, csökkent az államadósság, és évről évre mindenki léphetett egyet előre, a szilveszteri híradókban hosszú idő után már nem az adóemelésekről, hanem az adócsökkentésekről számolnak be.

Ennek a változásnak a hatásai már érződnek: megállt a kivándorlás, egyre többen térnek vissza Magyarországra, nőtt a gyermekvállalási kedv, sokan vesznek új lakást, kezdenek vállalkozásba, és jelentősen nőtt a fogyasztás is. Mindez azt mutatja, hogy bár még messze vagyunk a kommunizmust megúszó nyugat-európai országoktól, de újra megkezdődött a felzárkózás, amelyet utoljára 1998 és 2002 között, az első polgári kormány alatt tapasztalhattak meg az emberek. A gazdasági stabilitásnak köszönhetően pedig az ország anyagi helyzete is rendeződött, a morális talapzatot pedig sikerült megerősíteni.

Hazánk már nem mintakövető, hanem mintaadó. Utat mutattunk az IMF és egyéb nagy pénzkörökkel szembeni küzdelemben, kiépítettük a nemzetgazdasági szempontokat szem előtt tartó gazdaságpolitika alap­jait. Ennek hatására 2012 környékén elképesztő támadások és lejáratási kísérletek érték Magyarországot, de a nemzeti együttműködésnek köszönhetően sikerült ellenállni, és mára learathatjuk az unortodox gazdaságpolitika gyümölcseit. Mi sem mutatja a sikert jobban, hogy a korábbi kritikusok is elismerően nyilatkoznak, sőt vannak közöttük olyanok is, akik azt állítják, mindig is támogatták a jobboldali kormány gazdasági elképzeléseit. De nemcsak gazdasági téren, hanem az uniós belpolitikában is elképesztő sikereket ért el hazánk az elmúlt években, a visegrádi együttműködés megerősítésének köszönhetően a régió már nem követi kritikátlanul a nyugat-európai politikai iránymutatásokat, hanem önálló politikát folytatva képviseli ennek a régiónak az érdekeit. Ez nem vált volna lehetővé nélkülünk, magyarok nélkül, akik motorjai vagyunk a V4-együttműködésnek.

Bár még mindig van behoznivalónk, de Magyarország hosszú idő után újra felkerült a térképre, viszonyítási ponttá vált. Talán ez a legnagyobb elégtétel a kommunistákkal szemben, hiszen ők és szellemi utódaik 2010 előtt mindent megtettek annak érdekében, hogy nemzeti identitásunk összeroppanjon. Az elmúlt években kivívott sikereknek köszönhetően a fiatal nemzedék ismét büszke lehet hazájára, és remélhetőleg többségük meg tudja becsülni a szabadságot, amit harminc évvel ezelőtt elődeik kivívtak az országnak.

Deák Dániel

A szerző a XXI. Század Intézet vezető elemzője


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »