Harabin összeveszett a tárgyalóteremben a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnökével

Éles vita alakult ki Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság szenátusának tagja és Pavel Farkaš, a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke között a hat maffiagyilkosság ügyében indított fellebbezési eljárás során, melynek fővádlottja Róbert Lališ, más néven Kýbel.

Ezt követően megszakították a nyilvános tárgyalást. „A szenátus elnöke kedden ködösen foglalta jegyzőkönyvbe Alojz Kromka vádlott vallomását. Én nem próbáltam meg őt félrevezetni, csak megkérdeztem, hogy vitatja-e a szenátus törvénytelenségét” – hangsúlyozta Harabin.

Harabin már a keddi (június 12.) tárgyaláson kijelentette – a sajtó és a nyilvánosság előtt -, hogy a szenátus, amely az ügyben ítélkezik, törvénytelen, és ezért több feljelentést is tett. Mégpedig: a Legfelsőbb Bíróság (NS) szenátusa, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze, a bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa és a Legfelsőbb Bíróság elnöke ellen.

Harabin arra kérte a jelenlévőket, hogy fejtsék ki a véleményüket az eljárásával kapcsolatban: „Arra kérem az eljárásban részt vevő feleket, hogy mondják meg a véleményüket az eljárási kérdésről, ti. hogy a vádlott szájába adtam-e a kérdést vagy sem” – hangsúlyozta megemelt hangon Harabin.

„Mert hazudnak, és kihasználják, hogy a nyilvános tárgyalás nincs rögzítve” – közölte Harabin, és megvádolta Farkašt, hogy megsértette a törvényt.
 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »