Hányan tudjuk, mit is ünneplünk augusztus 20-án?

A Keresztény Élet Portál megkérdezett járókelőket, mit is ünneplünk augusztus 20-án? A válaszok kétségbeejtőek voltak. Persze nem véletlenül, amikor gyakran az egyházi médiumok sem tesznek ki ilyenkor önmagukért.

Magyar Menedék - Badiny

Természetesen illesse tisztelet közülük a kivételeket, de úgy tűnik, a nevezett portál nem tartozik közéjük. Persze tudom, vannak, talán nem is kevesen, akik fejcsóválva veszik tudomásul az olyan eljárást, amelynek során megkérdeznek tíz-tizenöt személyt, aztán ha szégyenteljes a reakciójuk, akkor leközlik, de ha nem, elhallgatják. Nos, hogy születtek-e a kérdezősködés során pozitív reakciók, nem tudom, csak azt, hogy csupán azok kerültek adásba, akiknek e napról az államalapítás, az alkotmány, az új kenyér, vagy – nem tévedés! –Szent István születése, koronázása jutott eszébe, illetve olyan is akadt, aki elmondta, kizárólag azért örül e napnak, mert – szabadnap.

Mindenesetre megszólalt a műsorban Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke is, aki nem mondta ki a lényeget, azt, hogy augusztus 20-án konkrétan Szent István király Szent László által 1083. augusztus 20-án történt szentté avatását (kanonizációját) ünnepeljük.

Ámde augusztus 15-e esetében sem jobb a helyzet, sőt talán még rosszabb. Ezen a napon ajánlotta fel hazánkat a boldogságos Szűz oltalmába Szent István és szintén e napon adta vissza lelkét Teremtőjének. Szintén ezen a napon van Szűz Mária mennybemenetelének ünnepe, Nagyboldogasszony napja.

1940-ben jelent meg Fekete István „Zsellérek” című regénye, amelyben Zsellér Péter gazda Szent István napján a templomban a „Hol vagy István király?” refrénű ősi éneket hallgatva arra gondol, hogy Őt, szent királyunkat keressük „úttalan utakon, sóvárgásunkban, elesettségünkben, örömünkben, bánatunkban”, az Ő országát keressük „a kenyérben, melynek bölcsője a föld, imádságunkban, melynek szülője a tiszta gondolat”, és amikor elhalkult az ének, „a lelkek ablakát megkopogtatta a csengők nyelve és a suttogó csendben megpattant a titkok burka. Homlokát a tenyerébe hajtotta és tudta már, hogy a magyar föld, a virágos rét, a csobogó patak, az apja süppedő sírja, eljövendő bölcsők virágos fája, a templom öreg kövei, házuk melegsége, boruk édessége, kenyerük lágysága a szívében van, de ezeken túl a hit, az akarat, a fajtája öröklő élete lelkében borong érinthetetlen tisztaságában, mint a felmutatott áldozat.”

Nem véletlenül idéztem Fekete Istvánt. Ha az ember lelkét bántódások érik (mint most e műsorral), jó, hogy van kihez fordulnia. Fekete István nemcsak az eke szarvához, a ménesekhez, a marhákhoz értett, hanem a történelemhez is.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »