Hangulatos búcsúi ünnepség és vásár Gútán – Képekkel

Hangulatos búcsúi ünnepség és vásár Gútán – Képekkel

Ünnepeltek és szórakoztak a gútaiak és a környékbeliek. 

A többségében katolikus hívők által lakott városban a templom védőszentjének ünnepén – Nagyboldogasszony ünnepe – templombúcsút ünnepelnek a Csallóközben. Így a hagyományokhoz híven idén is megtartották a gútai vásárt és búcsút, immár 37. alkalommal.

Sokan szereztek be vásárfiát a rendezvényen. Volt, aki kézművestől, míg mások valami finomságot vásároltak szeretteiknek.

A kürtőskalács (ára: 4-5 € között mozgott) mellett a tikkasztó hőségre való tekintettel nagy sikert aratott a búcsúi jégkrém (a városi cukrászdákban 0,70 € volt egy gombóc fagylalt). A gyermekek mellett a felnőttek is szívesen megkóstolták a különféle ízeket.

A jelenlévők kisebb felháborodása abban nyilvánult meg, hogy a legutóbbi vásárhoz viszonyítva bizony jelentősen felkúsztak az árak.

“Rettentő drága minden, ki se hozom a gyerekeket!”

– magyarázta az egyik édesanya. A drágulást mi sem bizonyította jobban, minthogy egy körhintázás ára már 5 euró volt.

Hírdetés

A jelenlévők közül a felvidéki magyarok nagyra értékelték, hogy az árusok feliratai sok helyütt kétnyelvűek voltak.

A helyi önkormányzat törekedett arra is, hogy generációkat megszólító programkínálattal kedveskedjen az érdeklődőknek. A szervezők emellett a legkisebbekre is gondoltak (pl. arcfestés, gyermekkoncertek, stb.). Az augusztus 12. és 14. közötti eseménysorozaton az izgalmas ringispíleket is kipróbálhatták a jelenlévők.

A jelenlévők többsége jól szórakozott.

Laky Erzsébet


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »