Hanga Zoltán: egy biztos a kiskunsági fantom nagymacskával kapcsolatban

Hanga Zoltán: egy biztos a kiskunsági fantom nagymacskával kapcsolatban

Szemtanúk beszámolója szerint a korábban Kiskunhalason lefilmezett állítólagos fekete párduc most Kecskeméten, a Ritz üzeménél bukkant fel és az M5-ös autópálya felé haladt, utána pedig Ballószögön vélték látni, amint a Wéber-kanyarban átugrott egy busz előtt. A hatóságok továbbra is nagy erőkkel keresik az állatot, amely a szakemberek szerint nem biztos, hogy fekete párduc. A Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjével beszélgettünk.

Időről időre előfordul, hogy feltűnnek fantom nagymacskák, amiket látni vél a lakosság – kezdte Hanga Zoltán, a budapesti állatkert szóvivője. Az elmúlt két évtizedben például megesett, hogy Hajdú-Bihar megyében láttak állítólag párducot, amit a hatóságok igyekeztek is felkutatni, végül nem sok sikerrel. Jó néhány éve a Mecsekben véltek tigrist látni, ahogyan később Nagykovácsi határában is, de a felkutatásuk mindkét ízben eredménytelenül zárult. Ugyanakkor, tette hozzá a szakértő, a novemberben talált szervál, ami ugyan nem nagymacska, de mégis csak egy Afrikában őshonos macskaféle, arra figyelmeztet, hogy bizony minden esetre érdemes odafigyelni, hiszen nem tudni, ki mit tart otthon esetleg illegálisan, és mi kerül ki a vadonba. Hanga Zoltán szerint fontos azonban mindig elválasztani a tényeket a vélekedésektől, de természetesen semmi sem szabad kizárni.

A kiskunhalasi történettel kapcsolatban megjegyezte, elég kevés konkrétum tudható, legalábbis annyi nem, hogy a hatóság által működtetett befogócsapatok működjenek ott. Ellentétben például azzal, amikor néhány éve az ország területén keresztülszaladt egy medve. Tehát előbbi eset kapcsán nem tudni sok konkrétumról, ismételte meg, ezért „érdemes a szemünket nyitva tartani azokon a területeken, ahol az észlelések voltak, hátha lesz olyan információ, ami fellebbenti a fátylat erről az ügyről”.

Hírdetés

Szerinte egyébként, ha valóban egy nagymacska kószál azon a területen, a legnagyobb veszélyben maga az állat lenne, miután akkor

vélhetően eddig ember gondoskodott róla, és ha ez megszűnik, a nagymacskának komoly kihívás a boldogulás, főleg úgy, hogy ezeknek az állatoknak a többsége melegigényes.

Hanga Zoltán hozzátette: ha Kiskunhalason valóban egy nagymacskát láttak, és az idő múltával az tapasztalható, hogy csökkennek az észlelések, annak több oka is lehet. Az egyik, hogy mégsem nagymacskáról volt szó, a másik, hogy nem talált táplálékot, valamint nem tudta hosszú időn át elviselni a hideget, és elpusztult egy egyelőre ismeretlen helyen. „De ez nyilván megint csak feltevés, tehát a legfontosabb információ, hogy semmi konkrétat nem tudunk jelen pillanatban ezzel a bizonyos fantom nagymacskával kapcsolatban” – nyomatékosította a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

Annyi konkrétum azért van, hogy az állat látható egy viszonylag hosszú videofelvételen, amit itt tud megnézni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »