Handó Tünde: 2017 a közérthető bíróság éve – Nem ironizált, a Budaházy-saga idei felvonásai szerinte belefértek ebbe

Az OBH az idei évet a közérthető bíróság évének szentelte a bírósági kommunikáció javítása érdekében – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Budapesten csütörtökön.

Az OBH egyik kiemelt célja, hogy az igazságszolgáltatás a bírósági szervezetben dolgozók, a bírósághoz forduló ügyfelek és a szélesebb közvélemény számára egyaránt megismerhető és érthető legyen – hangsúlyozta az elnök.

A 21. századi bírósági szervezet alapértéke a nyitottság és a működés szolgáltató jellege. A szakszerű, de közérthető fogalmazás jelentősen hozzájárulhat a bíróságok iránti közbizalom erősödéséhez – mondta Handó Tünde.

Az OBH törekszik a bírósági igazgatás, az ítélkezés és a bíróságok sajtókommunikációjának közérthetőségére egyaránt. Az OBH által a Magyar Igazságügyi Akadémián szervezett V. Bíróság és Kommunikáció elnevezésű kétnapos nemzetközi konferencia előadásai és kerekasztal beszélgetései ezeket a területeket tekintik át – tette hozzá az elnök.

Az évről évre megrendezett konferenciákon az adott téma elismert szakértői tartanak előadásokat, idén például William Valasidis, az Európai Bíróság sajtófőnöke és Merethe Eckhardt, a Dán Bírósági Igazgatási Tanács fejlesztési igazgatója. Az elmúlt években 25 országból csaknem 400-an vettek részt a konferenciákon, idén több mint 20 országból csaknem 100-an érkeztek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »