Hamvazószerda a határon túli magyar egyházmegyékben

Hamvazószerda a határon túli magyar egyházmegyékben

Idén a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda március 6-ra esett. A külhoni magyar egyházmegyék püspöki szertartásairól számolunk be.

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A püspöki kápolnában mutatott be szentmisét Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, a szertartáson részt vettek a püspökség alkalmazottai. A főpásztor hangsúlyozta: a böjt nem a szomorkodásról, hanem az Isten megtalálását szolgáló életről szól.

A szentmise bevezető gondolataiban a főpásztor beszélt a hamvazkodás fontosságáról, majd megáldotta és szenteltvízzel meghintette a hamut. Prédikációjában az egyházmegye elöljárója a farsangi időszakból a nagyböjti szent időbe való átmenetről beszélt. A nagyböjtöt megelőzi a farsang, amikor az ember kicsit túloz, úgy él, hogy az nem felel meg igazi énjének, akkor egy kicsit más akar lenni, a farsangra jellemző álarcok mögé bújik. A nagyböjt kicsit visszavezet a valósághoz. De mi is a valóság?

Hogyan is kell élni ahhoz, hogy megmaradjunk a kiteljesedés felé vezető úton? – tette fel a rétori kérdést a szónok. Az általános érzés az, hogy a böjtben az embernek meg kell komolyodnia, vissza kell lépnie, le kell mondania, úgy kell viselkednie, ahogyan nem szeret. Holott az igazság ennek ellenkezője: az igazi életet, az Isten megtalálását szolgáló életet kell élni.

A Szentírás erre vonatkozó részei mind arról szólnak, hogyan kell helyesen böjtölni, viszonyulni embertársunkhoz és Istenhez. Nem a külsőségeken van a hangsúly, hanem embertársainkhoz és Istenhez való viszonyulásunkon. Böcskei László elmondta, a böjt nem szomorú lemondás valamiről, az ima sem keserűséggel kell, hogy eltöltsön, sőt, az alamizsnálkodás sem ér semmit, ha nem örömmel tesszük. Önmagunkból való kilépésről és másokra való figyelésről van szó. A nagyböjti cselekedeteknek a forrása az önmagamra való őszinte figyelés: hol tartok most éppen?

„Mindennapjaimban csak magamra gondolok és világi előrehaladásomra, vagy lelkem fejlődésére is? Nagyböjtben is adok magamra, tudatosítom, hogy van bennem mélység, és ebből a mélységből fakadó vágy. Teszek valamit ennek kielégítése érdekében. El kell érnem a lelki békét, innen indulhatok tovább. Igényesnek kell lennem önmagammal szemben, ez vezet el az igazi énemhez, a mély énemhez” – magyarázta a húsvétra való felkészülés lényegét a megyéspüspök. Szentbeszéde szerint tudatosítanunk kell, hogy képesek vagyunk a másik embert is befogadni életünkbe, hogy azért mondunk le bizonyos dolgokról, hogy másnak is jusson, több jusson. Felhívta a figyelmet, a másra való figyelés benne kell, hogy legyen a természetünkben. Észre kell vennünk, hogy magunkon túl van egy másik is – lehet jobb vagy rosszabb –, akinek lehet szüksége van a segítségünkre, akit rajtunk keresztül akar megajándékozni az Úr.

„Nagyböjtben elindulok saját magam felé, hogy felfedezzem magam. Szinte észrevétlenül rájövök, hogy ezen az úton Isten közelében vagyok. Ha nem másítom meg magam, nem veszek fel a farsangi időre jellemző álarcokat, akkor észreveszem az úton embertársamat is” – hangzott el a szentbeszédben.

Hírdetés

Nagyböjt kezdetén hamvazkodni szoktunk. Ez jelzi a megújulás útjára való lépést, amely a húsvét megünneplésére vezet minket. A papok hamut áldunk meg és hintik meg szenteltvízzel. A főpásztor felhívta a figyelmet a kettő párosítására: a hamu a halál, a mulandóság jele, amely felszólít az emberi mulandóságunk fölötti elmélkedésre, míg a víz az élet jele, a megtisztulás kifejezője. Így a hamu a megújulásnak lesz az eszköze, amely arra készít minket, hogy fogadhassuk a húsvéti fényt. Ez nem egy kitalált hamu és víz párosítás, hanem kifejezője annak, amit Isten tesz velünk: a semmiből felemel és lehetővé teszi, hogy létezzünk. Létezésünk végcélja pedig a húsvéti fény megismerése.

„Nagyböjtben felvállalom magam úgy, ahogy vagyok, még akkor is, ha nagyon mélyen vagyok, és tudatosítom, hogy ennek ellenére meghívást kaptam a fény megismerésére. Ehhez szükség van arra, hogy induljunk mindig egy újabb és újabb kihívás felé, beilleszkedve Isten tervébe” – ezekkel a gondolatokkal kívánt reménnyel és örömmel telített nagyböjti szent időt a főpásztor mindenkinek.

* * *

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök reggel kilenc órától mutatott be szentmisét a szatmári székesegyházban, homíliájában a nagyböjtöt kegyelmi időnek nevezte: „A kegyelem ajándékot jelent, és minden kegyelem Istentől jött ajándék. Ez a nagyböjti negyven nap is Isten ajándéka minden keresztény ember számára. Isten a liturgián keresztül elénk tárja azt az utat, amelyet az ő egyszülött Fia értünk, szeretetből végigjárt. Sokan úgy gondolják, a nagyböjt szenvedés, lemondás és szomorúság. De Isten örömre teremtett bennünket és amit az Egyház hirdet, örömhír. Innen merítünk erőt elviselni a nehézségeket, a szenvedést, mindazt, ami még ránk vár. Hiszen Krisztus nyomában járunk.”

A főpásztor kiemelte, hamvazószerdával minden keresztény felhívást kap a megtérésre: „Forduljunk Isten felé! Ebben az időszakban tanuljunk meg igazán imádkozni. Az imádság számunkra váljék az Istennel való igazi találkozássá. A böjtölés pedig ne szenvedés legyen, hanem segítsen abban, hogy jobban Istenre tudjunk figyelni. Lássuk meg Krisztust a rászorulókban is. Ő ma is szenved, ma is kér minket. Az Isten felé fordulásunkból nőjön ki az imádság, a böjt és a felebaráti szeretet gyakorlása.”

A püspök szentbeszédében a hamvazkodás jelképes cselekedetének üzenetéről is szólt: „Minden álmunk, minden megvalósított munkánk velünk együtt eltűnik. De a szeretet megmarad és Isten kezében a por lélekkel telik meg. Így lesz az elmúlásból örök élet és feltámadás. Minden elmúlik, csak Isten marad és az, aki Istenben marad.”

Forrás: Hírek.Várad.org, Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Hírek.Várad.org, Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »