Hamis diplomával csalt egy kormányhivatali dolgozó

Vádat emelt egy hamis diplomával és nyelvvizsga-bizonyítvánnyal több mint egy évtizeden át visszaélő csongrádi önkormányzati dolgozó ellen a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit jelentős, illetve nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a férfi több mint 15 éve dolgozott a csongrádi polgármesteri hivatalnál, majd 2013-tól a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál, munkaköréhez a középfokú végzettség is elegendő volt. A vádlott azért, hogy magasabb bért kapjon, 2004 májusában beadott egy budapesti főiskola nevével kiállított diplomát és egy alapfokú angol nyelvvizsga-bizonyítványt. A férfi valójában soha nem tette le az alapfokú nyelvvizsgát, és főiskolai diplomát sem szerzett, a dokumentumok hamisítványok voltak, azokat 2004-ben szerezte Budapesten egy ismeretlen személytől.

A vádlott a csongrádi önkormányzatnak mintegy 8 millió, a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak csaknem 2,8 millió forint kárt okozott, ami az eljárás során nem térült meg – tudatta a csoportvezető ügyész.

Szerző: MTI


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »