Hamilton simán nyerte a Stájer Nagydíjat, a két Ferrari összeütközött és kiestek

A Stájer Nagydíj rajtjánál Lewis Hamilton első helye nem volt veszélyben, mögötte Max Verstappent támadta Carlos Sainz, de nem tudta megelőzni. A két Ferrari a középmezőnyben összeakadt, végül mindketten kiestek, Sebastian Vettelnek a hátsó szárnya tört le, Charles Leclercnek a padlólemeze sérült:

A törmelék miatt beküldték a Safety Cart a pályára.

Sainz nem tudta sokáig tartani a dobogós pozíciót, előbb Bottas, utána Albon lépte át. A futamon főleg a középmezőnyben voltak csaták, a 6-7. helyen a Renault házon belüli összecsapását láthattuk, a 19. körben Daniel Ricciardo megelőzte Esteban Ocont, utóbbi a 26. körben technikai probléma miatt kiállt a versenyből.

Hírdetés

A 40. körben Sainz előzte Pérezt, de a mexikói gyönyörű manőverrel jött vissza és óriási tempót autózott: a 46.-ban csapattársát küzdötte le, pár körrel később Ricciardót is levadászta és Albon után eredt.

A 66. körben az élmezőnyben is láthattunk akciót, Bottas és Verstappen között, a holland egyszer vissza tudott jönni, de másodszorra nem hagyott esélyt a finn, aki ezzel megszerezte a második helyet.

A végére maradt még tűzijáték: Pérez Albonnál próbálkozott sikertelenül, az első légterelője megsérült. Mögöttük Stroll-Norris-Ricciardo harc volt, amiből Norris jött ki a legjobban, a brit a legvégén még a törött szárnyas Pérezt is elkapta.

Lewis Hamilton tehát visszavágott csapattársának az egy héttel ezelőtti vereségért, de a világbajnokságot továbbra is Valtteri Bottas vezeti.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »