Hamarosan indul Elon Musk 250 km/h-val száguldó metrója

Hamarosan indul Elon Musk 250 km/h-val száguldó metrója

Musk Twitter-üzenetben jelentette be, hogy már december 10-én megnyílhat az új földalatti vasút a látogatók előtt. Azt írta, az első alagút majdnem elkészült, és kevesebb mint három hét múlva ingyen kipróbálhatják az érdeklődők, majd a fizetős használat is mindössze 1 dollárba fog kerülni.

A metró Los Angelest köti össze a SpaceX Hawthorne-i telephelyével, a gyalogosokra és kerékpárosokra fókuszáló jármű maximális sebessége pedig 250 kilométer/óra lesz.

Elon Musk egy másik metró, vagy vasútprojektet is visz a Boring Co. nevű cégével, ez a Hyperloop vákuumos gyorsvasút. Ennek bővebb kísérleteire még várni kell, de tavaly már kiadtak rá egy 10 mérföldes alagútépítési engedélyt Maryland államban. A tervezők szerint ennek végsebessége 1220 kilométer lenne óránként, ami nagyobb távok esetén komoly kihívást jelentene a légiközlekedés számára is. A cél az, hogy Los Angelesből 30 perc alatt el lehessen jutni San Franciscóba.

Elon Muskkal kapcsolatban nemrég írtuk meg, hogy távozik a Tesla igazgatótanácsának éléről, de a vállalat vezérigazgatója marad. Ő és a vállalat 20-20 millió dollár büntetést kénytelenek fizetni, mert a cégvezető a Twitteren a cég részvényárfolyamát befolyásoló, félrevezető üzenetet tett közzé, amitől a részvényárak is növekedtek. Musk augusztus 7-én bármilyen előzetes bejelentés nélkül a Twitteren tudatta a nagyvilággal, hogy fontolgatja, hogy 420 dolláros részvényárfolyamon kivonja a vállalatot a tőzsdéről, és ehhez a szükséges forrás is biztosított, de ez nem volt igaz.

Abból is kisebb botrány lett, amikor Musk ellátogatott Joe Rogan műsorába, ahol a két és fél órás beszélgetést whiskyvel és marihuánával vészelték át. Néhány órával később a Tesla két vezető beosztottja felmondott, a nap végére 6 százalékot zuhantak a Tesla részvényei, noha Musk azt mondta, csak ritkán szív füvet, és Kaliforniában már legalizálták is.

A tágabb közvélemény pedig annak kapcsán hallhatott róla, amikor a barlangban ragadt thai gyermekcsoport mentésére rögtönzött búvárkapszulát küldött, de miután az nem kellett a helyi mentőerőknek, és az egyik Thaiföldön élő brit búvár, aki a mentés is irányította egy videóban PR-trükknek nevezte Musk segítségét, ő válaszában lepedofilozta, amiből újabb botrány lett.

Az eddigi legnagyobb dobás azonban jelentős technológiai eredményt is jelentett: Februárban sikeresen útnak indította a SpaceX a világ jelenleg legnagyobb teljesítményű rakétáját, a Falcon Heavy-t, amivel később a marsi emberutazásokat is tervezik kivitelezni.

A rakéták Elon Musk meggypiros Tesla Roadsterét is felvitték magukkal, a volánnál egy szkafandert viselő bábuval, akinek Starman a neve, a kijelzőn a „Don’t panic”, azaz „Semmi pánik!” felirat szerepelt, miközben David Bowie – Space Oddity című száma szólt.

(Címlapkép: boringcompany.com)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »