Hamarosan felszentelik az Arábiai Miasszonyunk-székesegyházat Bahreinben

Hamarosan felszentelik az Arábiai Miasszonyunk-székesegyházat Bahreinben

Luis Antonio Tagle bíboros, a Népek Evangelizációja Kongregációjának a prefektusa szenteli fel december 10-én Awaliban az Arábiai Miasszonyunk-székesegyházat, amely az észak-arábiai (korábban kuvaiti) apostoli vikariátus székhelye lesz.

Előző nap, december 9-én – egy nappal a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe után – tartják az istentiszteleti hely világi avatását Hamad ibn Ísza Al Halífa bahreini uralkodó jelenlétében.

Noha az új székesegyház 2300 főt tud befogadni, a járványügyi korlátozások miatt a december 10-i szertartáson a helyi katolikus közösségnek csupán töredéke vehet majd részt.

Az iszlám dominanciájú országban mintegy 80 ezer katolikus él, többségükben a felszentelést vezető Tagle bíboros honfitársai a Fülöp-szigetekről, illetve indiai bevándorlók. Sok éve tartó folyamat eredménye a decemberi templomszentelés; létrejöttének stádiumai szimbolikusan megjelenítik azt a dinamikát, amely sok keresztény közösség vallási életét meghatározta az Arab-félszigeten.

A nagylélegzetű projektről öt évvel ezelőtt született döntés, amikor Hamad ibn Ísza Al Halífa bahreini király a fővárostól húsz kilométerre délre földterületet adományozott a keresztény közösségnek XVI. Benedek pápa kérésére. A szunnita Al Halífa monarchia háromszáz éve uralkodik a Perzsa-öbölben, Katar és Szaúd-Arábia között fekvő szigetországban.

Camillo Ballin érsek, aki 2020. április 12-én hunyt el, 75 esztendős korában, 2013 februárjában osztotta meg a Fides missziós hírügynökségen keresztül a hírt, hogy a bahreini uralkodó egy 9000 négyzetméteres területet adományozott az apostoli vikariátusnak.

Hírdetés

Ballin érsek rögtön rámutatott, hogy a királyi adományról szóló dokumentumot február 11-én, vagyis a Lourdes-i Szűzanya ünnepén keltezték. „Imáink meghallgatásra találtak. Az Arábiai Miasszonyunk valóban csodákat tesz” – írta akkor Camillo Ballin, akinek missziós álma december 10-én válik valóra.

2014-ben aztán Hamad ibn Ísza Al Halífa bahreini király maga mutatta be Ferenc pápának a Vatikánban tett látogatásakor az épülő székesegyház modelljét.

A Bahreini Királyságot egy 33 szigetből álló szigetvilág alkotja; Awali települése egy kisebb szigeten található, az 1930-as években született meg a Bahreini Kőolajipari Vállalat (Bahrain Petroleum Company, Bapco) kezdeményezésére; a várost ma is javarészt különböző nemzetiségű bevándorlók lakják, akik az olajfinomító ipartelepein dolgoznak.

Az Arábiai Miasszonyunk-székesegyház felszentelése jelentőségét növeli az a tény is, hogy Hamad ibn Ísza nemrég hivatalosan is meghívta Ferenc pápát Bahreinbe. A meghívást személyesen adta át november 25-én a Vatikánban Sheikh Khalid bin Ahmed bin Mohammed Al Khalifa, a bahreini uralkodó diplomáciai tanácsadója.

Forrás: Fides.org

Fotó: Bahraincathedral.org

Magyar Kurír
(vn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »