Halljunk szót Szavla Krisztiánnal – Szórakoztatva dolgozni

Halljunk szót Szavla Krisztiánnal – Szórakoztatva dolgozni

Egy esküvő levezénylése nem a legegyszerűbb feladatok közé tartozik. A vőfély feladata látszólag igen egyszerű: szórakoztat és irányít. A hagyományok szerint ő búcsúztatja el a vőlegényt, majd a násznéppel karöltve kikéri a menyasszonyt a szülői házból. Mindezt humoros rigmusokban, versikékben szavalva mondja el, teletűzdelve jókívánságokkal.

Az ungvári születésű Szavla Krisztiánt már gyermekkorától érdekli a vőfély szakma. Nyelvtudásának köszönhetően magyar és ukrán párok egyaránt kereshetik. Vallja: munkája során mindig a legjobbra törekszik. Ismerjük meg őt!

– Ungváron születtem. Édesanyám ukrán, a perecsenyi járásból való, édesapám magyar, farmergazdálkodással foglalkoznak. Tanulmányaimat a Nagygejőci Általános Iskolában kezdtem, majd a Kereknyei Középiskolában szereztem érettségit. Ezt követően a Kijevi Nemzeti Művészeti és Kulturális Egyetem ungvári fiókintézetében tanultam tovább festőművész-lakberendező szakon. Eközben egy nagyon kedves barátom felkérésére elkezdtem a megyei filharmóniában dolgozni műsorvezetőként. Közel egy évet tevékenykedtem ott, majd külföldre mentem, hogy kipróbáljam magam ott is. Hazaérkezésem után egy call centerben kezdtem el dolgozni, ahol értékesítéssel foglalkoztam. A ranglétra lépcsőfokait végig járva, tanulással és önfejlesztéssel, vezető pozícióba kerültem, csapatfőnök lettem. Emellett a pedagóguspályán is kipróbáltam magam, a Credo Alapítvány Szalókai Nyitnikék Zeneiskolájában oktattam.

– A vőfélykedés gyerekkoromtól érdekesnek tűnt számomra. Népes rokonsággal rendelkezünk, ebből kiindulva sokat voltunk esküvőkön, s talán a sors fintora az is, hogy keresztapám testvére vőfélykedett a falunkban. Így, amikor elhatároztam, hogy kipróbálom magam ebben a szakmában, akkor nem kellett messzire mennem, hogy elkérjem a verseket és megtanulhassam azokat. Az első esküvőm teljesen véletlen volt. 2012 szeptemberében hivatalosak voltunk a feleségem egyik rokonának esküvőjére, mint vendégek. A násznép tagjai között voltak ukránok is, én pedig anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet, ezért megkértek, hogy fordítsak. Nem is mondtam nemet, főleg, hogy addigra már tanultam a verseket, így gondoltam, ez egy jó gyakorlat lesz majd.

A helyzet úgy hozta, hogy 10 órától már én vezettem az esküvőt. Akkor este kérdezgették, hogy hány éve vőfélykedem, mióta csinálom, hogy ennyire jól végzem. Ekkor megértettem, hogy nekem ezt kell folytatnom.

Hírdetés

– Kezdetben az volt nehéz, hogy mindenkinek megfeleljek. Fő profilom a vegyes esküvők – ukrán és magyar nyelvű – levezénylése. Ez nem mindig megy egyszerűen, hisz meg kell találni az egyensúlyt. A fellépésekkel nem volt gond, gyermekkorom óta járok koncertekre, azonban ez mégis egy teljesen más műfaj.

– A vőfély olyan, mint egy koordinátor, aki az emberek számára észrevehetetlenül igazgatja a nap menetét. Segít, hogy minden rendben menjen, illetve, ha valahová valamit be kell iktatni, akkor ezt megoldja. Segít még a párnak a jeles nap menetének összeállításában, hogy mi miután legyen. Első lépésként megbeszélem az ifjú párral, ők hogyan képzelték el nagy napjukat, majd elmondom, én mit tudok ajánlani számukra. Ezt követően közösen összeállítjuk a nap történéseinek sorrendjét.

– Ameddig még él az a generáció, akik részt vettek hagyományos falusi esküvőn, mindig lesznek ilyen lakodalmak. Azonban mára egyre ritkábbak ezek Kárpátalján. Az, aki részt vett valaha hagyományos lagziban, el tudja mondani, hogy olyan mintha két lagzit tartana az ember. Már egy héttel előtte 30-40 ember minden nap ott van a lakodalmas háznál, és segít előkészíteni mindent. Arról nem is beszélve, hogy a család és a közeli rokonok a nagy napon nem is mulatnak, mert valakinek sütni-főzni kell, és persze felszolgálni. Ezért egyre inkább előtérbe kerül a kényelem: az étteremben felszolgálnak, a fotós, a zenész teszi a dolgát, és a család tud együtt ünnepelni az ifjú párral. Azonban a sátras lagzinak van egy utánozhatatlan hangulata is, amit az éttermi esküvők nem tudnak megadni. Ez az egyik legjobb módja a közösségépítésnek, amikor az emberek összefognak azért, hogy tudjanak mulatni egy jót. Az étterembe már mindenki csak a megterített asztalokhoz érkezik meg…

– Önmagam vagyok minden esküvőn. Persze az, hogy két nyelven tudom levezetni a ceremóniát, gondolom, sokat tesz. Mind a két nyelvet anyanyelvi szinten beszélem, ezért könnyebb boldogulni ebben a szakmában. Ez számomra élvezet. Imádok emberek között lenni, beszélgetni, társalogni, viccelődni, ismerkedni. Látni, ahogy az emberek vidámak, jól érzik magukat. Ettől feltöltődöm és erőt kapok. Szeretek örömöt szerezni másoknak, és amikor azt látom, hogy amit csinálok, másoknak is tetszik, az nagyon remek érzés.

– Jelenleg egy kisebb vállalatnál dolgozom teamlea­der­ként, értékesítésekkel és az értékesítések fejlesztésében segítek. Öt év alatt sok mindent megtanultam az értékesítés terén, ezért sem adom fel ezt a szakmámat. Emellett brácsása vagyok a Komótos népi együttesnek, és ha tudok, akkor a Viski Bicskások népi együttes fellépéseikor is besegítek. A zene megnyugvás számomra, de menekülés is a hétköznapi dolgoktól. Amikor muzsikálok, akkor nem csak mást szórakoztatok, de magam is nagyon szeretem és élvezem, amit csinálok.

Kurmay Anita


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »