Halálos kimenetelű vitáról készült kép tette ismertté a világhírű magyar fotóművészt

Halálos kimenetelű vitáról készült kép tette ismertté a világhírű magyar fotóművészt

Százhúsz éve, 1896. május 18-án született Kolozsvárott Munkácsi Márton, vagy ahogy a világ ismerte, Martin Munkácsi, az egyik legismertebb magyar fotóművész. A ma már a világ tíz legjobb fotósa közé sorolt Munkácsi újrafelfedezése csak az utóbbi másfél évtizedben történt meg.

Eredeti neve Mermelstein Márk volt, ezt magyarosította később Munkácsira. Csak alapfokú iskolákat végzett, de hajtotta a tudásvágy. A család 1911-ben költözött Budapestre, ahol a tizenöt éves kamasz – apja nyomdokaiba lépve – szobafestőinasnak állt, de egy év után a szakmát és családját is otthagyta: felcsapott újságírónak.

Sportlapokat tudósított, verseket közölt, a fényképezésbe autodidaktaként vágott bele, első gépét maga készítette. Foglalkozott portréfotózással is, 1918-ban rövid időre műterme is volt. A Színházi Élet című lapnak dolgozott, ahol a később szintén világhírűvé vált Gyenes János (Juan Gyenes) és Willinger László mellett tanulta a mesterséget. Ismertté egy véletlen készült fotója tette: a villamoson megörökítette két ember összeszólalkozását, majd vidéki kiküldetése előtt a képet a szerkesztőségben hagyta. Távolléte alatt a fotó szó szerint perdöntő dokumentum lett, mert a vita halállal végződött, és Munkácsi arra érkezett haza, hogy a nevét mindenki megismerte.

1924-től rendszeresen készített sportfotókat fővárosi újságoknak, és a szociofotó műfajában is alkotott. Dolgozott Az Estnek, a Délibábnak, a Tolnai Világlapjának, a Ma Estének és más képes újságoknak. A Pesti Napló Képes Mellékletében jelentek meg riportképei Balogh Rudolf és Escher Károly fotói mellett. A sportfotózással tanulta meg azt a képességet és technikát, hogy előre le tudta modellezni a bekövetkező mozdulatokat, így szinte már az esemény bekövetkezte előtti pillanatban meg tudta nyomni az exponáló gombot.

1928-ban Berlinbe ment, az Ullstein Kiadónál kapott szerződést. A Berliner Illustrierte Zeitung vezető fotográfusaként sportot, divatot és riportokat is fotózott, számos kiadvány címlapfotóját is ő készítette. Sikeresnek, híresnek és az egyik legjobban fizetett fényképésznek mondhatta magát. Az Ullstein megbízásából bejárta a világot, Tanganyikában készült egyik leghíresebb fotója, Három fiú a Tanganyika-tónál (1929 vagy 1930). 1932-ben fényképezett a Graf Zeppelin léghajó Föld körüli útján, 1933. március 21-én Potsdamból ő örökítette meg a pillanatot, amikor az új, nemzetiszocialista többségű Reichstag nyitó ülésén Adolf Hitler kancellár és Paul von Hindenburg államfő kezet fogott.

Képein bátran alkalmazta az új fényképezés stílusjegyeit, a drámai látószögeket, kihasználta az alul- és felülnézet adta különleges látványt, kedvelte a merész formákat. Mivel a nácik hatalomra jutása után Németországban már nem érezte magát biztonságban, elfogadta a New York-i Harper’s Bazaar divatlap szerződését, és 1934-ben Amerikába költözött. Divatfotósként az addig megszokott merev stúdióképektől teljesen eltérő fotókat készített: modelljeit kivitte a szabadba, életszerű helyzetekben, mozgás közben fényképezte őket, amivel máig ható iskolát teremtett. Az 1940-es évek elején érkezett pályafutása csúcsára, akkoriban készítette a Ladies’ Home Journal számára a Hogyan él Amerika? című híres sorozatát. Olyan sztárokat kaphatott lencsevégre, mint Marlene Dietrich, Katharine Hepburn, Louis Armstrong, Fred Astaire, képeivel megteremtette az úgynevezett sztárportré műfaját.

A második világháború előtt rendszeresen tartotta a kapcsolatot Magyarországgal, hazalátogatott, képei gyakran jelentek meg a pesti lapokban, 1937-ben részt vett a Modern Magyar Fényképezők kiállításán. 1943-ban szívinfarktust kapott, felgyógyulása után egyre kevesebbet fényképezett, inkább önéletrajzi ihletésű regényén dolgozott. Mivel fénykorában bőkezűen költekezett, egyre inkább elszegényedett. 1963. július 14-én New Yorkban a magyar és ukrán emigránsok focimeccsének fotózása közben vitte el egy szívinfarktus. Magányosan, szegényen, elfelejtve halt meg, öröksége nagyrészt szétszóródott, neve és munkássága Magyarországon is nemzedékek számára maradt ismeretlen.

A ma már a világ tíz legjobb fotósa közé sorolt Munkácsi újrafelfedezése csak az utóbbi másfél évtizedben történt meg. A rendszerváltás után, 1995-ben a Magyar Fotóriporterek Társasága Munkácsi Márton-díjat alapított, amelyet évente a Sajtófotó pályázaton ítél oda a zsűri. 2008-ban a budapesti Vintage Galéria állította ki 14 nagyméretű fotóját, 2010-ben pedig a Ludwig Múzeumban nyílt meg – német gyűjteményen alapuló – tárlata.

A róla elnevezett “Munkacsi movement”, a “Munkácsi-lendület” túlélte őt és stílusjeggyé vált a fotográfiában. Legismertebb cikke a Think while you shoot (Gondolkozz, miközben fényképezel) címet viselte, ez a hitvallás tette Martin Munkácsit a modern fotózsurnalizmus egyik megteremtőjévé, aki egyetlen képen tudta megjeleníteni a szabadságot, a mozgást és az egyéniséget.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »