Halálos fenyegetések kíséretében, erőszakkal akarta elvenni egy 10 éves kislány telefonját egy 16 éves lány Miskolcon

A miskolci rendőrök őrizetbe vettek egy 16 éves lányt – a megalapozott gyanú szerint erőszakkal és fenyegetéssel akarta elvenni egy 10 éves kislány mobiltelefonját egy lépcsőházi liftben.

Hírdetés

A megalapozott gyanú szerint a kamasz lány 2020. szeptember 22-én, 16 óra után az utcán követni kezdett egy 10 éves kislányt, akivel először az egyik társasházba, majd az ott üzemelő liftbe lépett be együtt.

A liftben megpróbálta erőszakkal elvenni a gyermek mobiltelefonját, majd életveszélyesen megfenyegette. A készüléket a sértett dulakodás közben elejtette, de – mivel a felvonó még nem indult el – gyorsan felkapta, és kiszállt. Ezt követően felszaladt az emeletre, ahol a lakásuk található, és elmondta szüleinek a vele történteket.

A kislány nevelőapja az utcán utolérte, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a támadót.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított eljárást a 16 éves helyi tinédzserrel szemben.

Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »