Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! – Nőnapi köszöntő a szent pápától

Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! – Nőnapi köszöntő a szent pápától

Nőnap alkalmából Szent II. János Pál pápa gondolataival szeretnénk köszönteni minden nőt, és hálát adni értük az Úrnak most és az év minden napján. Imádkozzunk értük, és kérjük Isten gazdag áldását életükre!

„A hála, melyet az Úrnak a nők világban betöltött hivatására és küldetésére vonatkozó tervéért fejezünk ki, egyúttal konkrét és közvetlen hála a nők felé is, minden nő felé azért, amit az emberiség életében képviselnek.

Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.

Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.

Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a »misztériumra« mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.

Hírdetés

így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott »jegyesi« válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani.

Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.”

Forrás: Katolikus.hu – II. János Pál: Levél a nőknek

Fotó: Lambert Attila (nyitókép), Merényi Zita

Kuzmányi István/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »