Hajókhoz méltó avatást kapott az új nagyolvasztó

Hajókhoz méltó avatást kapott az új nagyolvasztó

Átadták a felújított nagyolvasztót a Dunai Vasműben. Az avatóünnepségen Szijjártó Péter bejelentette, a kohó munkájára a paksi beruházás során is számítanak majd. Az új blokk átadásával a vasmű évente akár kétmillió tonna terméket is előállíthat.

A vízre bocsátott hajókhoz hasonlóan a dunaújvárosi kettes nagyolvasztót is pezsgősüveggel avatták fel a Dunai Vasműben. A féléves felújítást követően a kettes számú blokk teljesítményével együtt évente kétmillió tonna terméket is előállíthat a kohó. A Dunai Vasmű közvetve mintegy 12 ezer ember megélhetéséről gondoskodik.

„A Dunaferr továbbra is fontos eleme lesz Magyarország szociális infrastruktúrájának, és a városiakat meg szeretném biztosítani arról, hogy a Dunaferr továbbra is részt vesz a város életében, a Közép-Duna menti régió életében. Most már biztosak vagyunk abban, hogy többek között a mai események eredményeképpen lehetőségünk van arra, hogy a Dunaferr folytassa fejlődését” – mondta Jevgenyij Tankhilevics cégvezető.

Az ipari termelés mértéke májusban több mint 9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A cég mérlege szerint 2014-ben 88 milliárd belföldi és 174 milliárd forint exportbevételt értek el.

A magyar ipari teljesítmény egyik meghatározó vállalata a Dunaferr, az egyik legnagyobb ipari vállalat Magyarországon – mondta Szijjártó Péter az átadón, hozzátéve: Itt a felújított kohónak nemcsak az autóipari beszállítások tekintetében lesz fontos szerepe, hanem a közelmúlt magyar gazdaságtörténetének legnagyobb beruházása során, a paksi atomerőmű bővítése során is számítunk a Dunaferr munkájára. Ugyanis az atomerőmű két új blokkjának felépítéséhez félmillió tonna hengerelt acélra lesz szükség” – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

A kohó felújítása a meleghengermű modernizálásával folytatódik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »