Hajléktalan a brit SAS hőse – a betolakodóknak azért jár az ingyen kecó

Hajléktalanként, az utcán élve tengeti napjait a 64 éves John Curry. A férfi a Special Air Service kommandósa volt. 1980-ban, amikor iszlám szélsőségesek elfoglalták Irán londoni követségét, a felszámoló csoport tagjaként elsőként hatolt az épületbe, és 19 túsz életét mentette meg. Később a falklandi háborúban is hűségesen szolgálta hazáját.

Curry jelenleg egy hajléktalanszállón kénytelen élni. A Herefordshire megyei tanács elutasította lakáskérelmét arra hivatkozva, hogy nincs szabad lakhely a számára. Ugyanakkor több száz idegen bevándorló kért és kapott tanácsi lakást ebben a megyében. A háborús hős már kitüntetéseit is kénytelen volt pénzzé tenni, hogy ennivalót vásárolhasson. Nehezíti helyzetét, hogy cukorbeteg és két szívrohamon van túl, ami miatt rokkantnak minősítették.

Hírdetés

A helyzet iróniája, hogy a tavalyi London Bridge-i terrormerénylet után a brit kormány bejelentette, hogy a SAS kommandósait hajléktalannak fogják álcázni London utcáin, a további támadásokat megelőzendő. A tervnek így dupla haszna van, a különlegesen kiképzett katonák mindjárt felkészülhetnek a leszerelésük után rájuk váró életre is.

FRISSÍTÉS: A fenti hír nyomán Anglia-szerte közfelháborodás tört ki. Egy másik SAS-hős, Andy McNab, az Öböl-háború veteránja, akinek háborús élményeiről írt könyve magyarul is megjelent, online petíciót indított, és 24 órán belül több, mint 400 ezer aláírást gyűjtött Curry támogatására. A hatalmas botrány hatására a herefordi tanács beadta a derekát, és soron kívül kiutaltak egy faházat Currynek. A hős veterán számos állásajánlatot is kapott, és nagyon hálás a páratlan összefogásért.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »