Hajdú Péter az ATV-n frizbizik tovább, csúcsgázsiért

Hajdú Péter az ATV-n frizbizik tovább, csúcsgázsiért

A TV2-től kiebrudalt producer a Blikknek megerősítette, hogy októbertől az ATV-n folytatja a Frizbit.

A hír igaz, visszatérek az ATV-hez – mondta a Blikknek Hajdú, aki azt mondta, sok emlékezetes interjú kötődik a Frizbihez, “beszélgettem többek között Orbán Viktorral, Medgyessy Péterrel, Gálvölgyi Jánossal és Majkával”.

A lap szerint Hajdú nem kevés pénzért igazolt át, ezt az ATV hírigazgatója, Németh S. Szilárd meg is erősítette.

“Valóban rekordösszeget fizetünk Hajdú Péternek, a műsor is havi több millióba kerül majd a csatornának, hatalmas kampány előzi meg az Esti Frizbi októberi indulását, de úgy hiszem, megéri a befektetés”

– nyilatkozta a hírigazgató, aki szerint Hajdú műsorai a legkedveltebbek a csatornán, a NÉVshowR ismétléseit is sokan nézik.

Hajdú önértékelésére jellemző, hogy így magyarázta a váltást:

“Ha valaki szereti a labdarúgást, és tud is focizni, annak mindegy, hogy hol rúgja a bőrt. Nagyobb elismerés a Bundesligában játszani, de aki szeret a csapatával pályára lépni, annak mindegy, milyen színekben teszi, és ugyanúgy örül a gólnak.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »