Hadházy, a diszkont-ellenáló

Hadházy, a diszkont-ellenáló

For sale! For rent! Akciósan!

Hadházy Ákos ma nem veszi át parlamenti mandátumát, ezzel tiltakozva az „antidemokratikus” választás ellen. A hihetetlenül karakán és hősies gesztus csak mára vonatkozik, az LMP ex-elnöke természetesen később hivatalosan is képviselő lesz – mert Orbán retteg tőle, és pusztán azért, hogy a Fideszt dühítse, ott a helye a parlament fizetési listáján.

Tegnap hivatalosan is bejelentett kilépését az LMP-ből Schiffer András, a párt alapítója és korábbi emblematikus vezetője. Ő személyében is szimbolizálta az úgynevezett „más politikát”. Elsősorban azt, hogy a párt alapvetően egyenlő távolságot tartson a Fidesztől és a liberális álbaloldaltól.

Schiffer a napi politikától már évek óta visszavonult, tegnapi kilépése azt mutatja, hogy az LMP-projekt hivatalosan is kifújt. Már a „Lehet Más a Politika” értelmében. Az LMP mára lényegében egy, a libbal oldal pozícióit és helyét, ráadásként külföldi támogatóit roppant elszántan átvenni akaró szervezetté vált.

Egyelőre ennek legékesebb megnyilvánulása a mindennapokban csak az együttes Szabó Szabolcs parlamenti frakcióba – és de facto a pártvezetésbe – való befogadása volt, de az LMP új üdvöskéje, Ungár Péter szerint ez csak a kezdet. A korszakváltás elkezdődött. 

Milyen az új LMP? Van egy narcisztikus, bukott miniszterelnök-jelöltje, Széll Bernadett. Ő lesz a frakcióvezető, az alakuló ülésen nagy hangon bejelentette, hogy az LMP-képviselők szeretnének közösségi munkában ott segíteni, ahol lehet.

Szerény véleményem szerint őket azért választották és fizetik, hogy a Parlamentben dolgozzanak, de hát afelől sincs kétségem; egy országgyűlési képviselő a legritkább esetekben rokkan bele abba a „marha nagy melóba”. Mégsem ez az érdekes. A drága Dettike közölte, hogy várja a javaslatokat a „népétől”, milyen közösségi munkát végezzen. Mert neki és kollégáinak most speciel semmi nem jut eszébe.

Az „új LMP” a Ron Werbert a pártkampányba berimánkodó Ungár Péter. A Soros Györggyel és alapítványaival úton-útfélen összefüggésbe hozható politikusok, szakértők és munkatársak megjelenése.

És igen, az „új LMP” az etikai bizottság előtt összeverekedő politikusok pártja is.

Hadházy Ákos a választások után nagy garral lemondott. Korábban ugyan azt is ígérte, hogy ha nem nyernek, akkor abbahagyja a nagypolitizálást, és hazahúz Szekszárdra. Hát ezt láthatóan újragondolta.

Helyette egy hihetetlenül forradalmi, a diktatúrára hihetetlen csapást jelentő lépésre szánta el magát. Lógni fog első munkahelyi napjáról.

Mert tetszik tudni, a megválasztott országgyűlési képviselőknek ott, a Kossuth téren, abban a nagy és szép épületben van a munkahelye. Azonban hős Hadházy Ákos holnap nem teszi le a képviselői esküt, és nem veszi át mandátumát.

Mert az április 8-ai választás szerinte illegitim volt. Most – ha áljogászkodni szeretnék -, azt mondanám, hogy akkor ugye Hadházy képviselősége is törvénytelen. Tehát ezen logika mentén bátran lemondhatna a mandátumáról. Amolyan látványos tiltakozásként az önkényuralommal szemben…

De Hadházy nem ezt teszi. Ő csak ma nem megy be a Parlamentbe, a közeljövőben majd arra néz, aláír akárhányszor, hogy kapjon igazolványt, rendezzék fizetési papírjait.

Természetesen erre is van forradalmi indoka: úgy látja, Orbánék félnek tőle! És „csak az ő kedvükért ezért majd beül az Országgyűlésbe, hadd örüljenek”. Ja, később majd még mond más okokat is, de azokat most nem pazarolja el – kell a média-megjelenés, bármilyen légből kapott ötletről is szóljon. Hiszen különben ki venné észre a létezését?

Egyszóval, kedves nyugati és sorosi politika-technológusok, most már tényleg itt a piacon az új magyar „demokratikus politikai portéka”. Bárkinek eladó, lízingelhető, tökéletesen megfelel régi és új káderek elfekvőjének is.

For sale! For rent! Akciósan!

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »