Háborús állapotok Triesztben, vízágyúval oszlatták a Covid-diktatúra ellen tüntetőket

Háborús állapotok Triesztben, vízágyúval oszlatták a Covid-diktatúra ellen tüntetőket

Az olasz rohamrendőrök könnygázzal és vízágyúval lőtték azokat, akik a Covid-igazolvány ellen tiltakozva zárták le Trieszt kikötőjét – írja az RT.com. Az eseményről fotók videók ugyancsak az RT.com oldalán érhetők el.

Az északkelet-olaszországi rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be, hogy szétoszlassa a trieszti kikötőben ülősztrájkot tartó tüntetőket, akik az úgynevezett „Covid-egészségügyi dokumentum”, azaz „zöld igazolvány” bevezetése ellen tiltakoztak.

Az olasz kormány szeptemberben fogadta el azt a törvényt, amely előírja, hogy minden munkavállalónak be kell mutatnia a Covid zöld igazolványt, amely igazolja oltási státuszát, a negatív teszteredményt, vagy a betegségből való gyógyulást. Ezt a döntést, amely a világ legszigorúbb Covid-szabályai közé tartozik, Európában elsőként Olaszországban fogadták el.

A ma feloszlatott demonstráció egy elhúzódó tiltakozás eredménye. Négy nappal azután, hogy a tüntetés a kikötőnél elkezdődött, a rendőrség ma délelőtt felszólította a demonstrálókat, hogy „a törvény nevében” hagyják el a területet, majd könnygázt vetettek be és vízágyút használtak. Erre válaszul a tiltakozók tömege azt skandálta, hogy „Szabadság! Szabadság!” és „a hozzánk hasonló emberek soha nem adják fel!”.

Hírdetés

Az ülősztrájk péntek óta tart, és a kikötő vezetője, Zeno D’Agostino vasárnap, a rendőrségi műveletet megelőzően kijelentette, hogy „a helyzet nem tűrhető tovább”, mivel a régiónak „működő kikötőre” van szüksége.

A tüntetők közölték, hogy október 30-án újabb demonstrációt tartanak a trieszti kikötőben, és „egész Olaszországot” blokkolni fogják, ha a kormány továbbra is ragaszkodik a Covid-igazolványhoz.

Stefano Puzzer, a trieszti kikötői dolgozók koordinációs szervezetének munkatársa szerint a a trieszti kikötőben dolgozó munkavállalók mintegy 40%-a nincs beoltva és a város lakosságának jelentős része ellenzi az oltási programot. 

Olaszországban hónapok óta tart a tiltakozási hullám a korlátozások miatt, legutóbb az Erdély.ma ezen az oldalon közölt összefoglalót.  


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »