Háborúban állnak a radikális iszlámmal

Háborúban állnak a radikális iszlámmal

A nizzai terrortámadás elkövetőjének – „ ilyen vagy olyan módon” – köze volt a radikális iszlámhoz – jelentette ki pénteken Manuel Valls francia miniszterelnök a France 2 francia televíziócsatorna esti hírműsorában.

Valls leszögezte: „Igen, ez egy terrorista cselekmény volt, és meglátjuk, milyen szálak kötötték terrorista szervezetekhez”.

Hozzátette: „Meggyőződésem, hogy meg fogjuk nyerni a háborút a terrorizmus és a radikális iszlám ellen”. Ugyanakkor figyelmeztetett a további támadások lehetőségére.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a biztonsági erők nem követtek el mulasztást a nizzai támadással kapcsolatban, a biztonsági készültség ugyanolyan volt, mint a európai labdarúgó bajnokság idején.

Korábban az M6 francia tévécsatorna azt állította: hogy bár a gépjárműforgalom előtt le volt zárva nizzai gázolásos terrortámadás helyszíne, a Promenade des Anglais sétány, a biztonsági szolgálat mégis beengedte a teherautót, a merénylő ugyanis azt állította, hogy jégkrémet szállít.

Valls nyilatkozatától eltérően Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter ugyanakkor azt közölte: egyelőre nem tudják megerősíteni a hatóságok, hogy a támadó indítéka összefüggésben lenne a radikális iszlámmal.

A belügyminiszter emlékeztetett: a merénylő, a tunéziai állampolgárságú MohamedLahouaiej Bouhlel ismeretlen volt a hírszerzés előtt, így az sem volt ismert, hogy köze lett volna a radikális iszlámhoz. Cazeneuve nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a támadó indítéka a dzsihadizmussal lett volna összefüggésben.

A tartózkodási engedéllyel Franciaországban élő férfit szomszédjai „magányos, csendes” emberként írták le, aki nem nézett ki mélyen vallásosnak, gyakran járt rövid nadrágban, szeretett táncolni, és kedvelte a nőket. Emellett úgy tudták, hogy az utóbbi időben depresszióban szenvedett, és időnként eléggé agresszívan viselkedett, ráadásul állandóan anyagi gondjai voltak.

EURÓPA SZÍVÉBEN A TERROR RÉGI-ÚJ FORMÁJA

Szakértői nyilatkozatok szerint egy jól ismert közel-keleti technikát alkalmazott a nizzai mészáros azzal, hogy egy teherautóval gázolt bele az ünneplő tömegbe. A CNN által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő – Peter Bergen – szerint paradigmaváltás történt a nemzetközi terrorizmus kapcsán, mivel eddig többnyire csak a Közel-Keleten alkalmazták a teherautókat és az egyéb nagy méretű járműveket a civil lakosság ellen.

NYOLCVANNÁL IS TÖBB ÁLDOZATA VAN A NIZZAI TERRORTÁMADÁSNAK

Nyolcvannégy halottja, tizennyolc, válságos állapotban lévő és ötven könnyebb sebesültje van a Nizzában csütörtök este történt teherautós terrortámadásnak. Franciaországban három hónappal meghosszabbították a tavaly novemberben bevezetett szükségállapotot. A tunéziai származású támadót lelőtték , a teherautóban fegyvereket, gránátokat találtak. A külügy egy magyar sérültől tud.

MEGEMLÉKEZÉST TARTOTTAK A BUDAPESTI FRANCIA NAGYKÖVETSÉG ÉPÜLETÉNÉL

Virágokat, mécseseket helyeztek el a nizzai terror áldozataira emlékezve a magyar fővárosban, a Lendvay utcában található Francia Nagykövetség épülete előtt, ahová folyamatosan érkeznek az emberek.

Arról már korábban döntés született, hogy a magyarországi francia érdekeltségek őrzését, biztosítását megerősíti a rendőrség, valamint a hazai tömegrendezvények védelmét is fokozzák.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »