Háborognak a buszközlekedés átalakítása miatt Szegeden

Háborognak a buszközlekedés átalakítása miatt Szegeden

Hat buszjáratot megszüntetett, húsznak pedig módosította az útvonalát Szeged baloldali vezetése. A város 87 millió forintot spórolt. Több kertvárosi részben tiltakozás indult, és napok alatt már több ezren kérik a 150 kilométernyi vonalak visszaállítását.

Szeged-Szentmihályon több ezren élnek. A kertvárosi részben sok az idős ember, többgyermekes család. 60 éve jár már a busz, annak a vonalán volt az iskola és a szakorvosi rendelőintézet is. Több mint 2 ezren tiltakoznak a városrészben a vonal átalakítása ellen.

„Ezt a 60 éves tradíciót változtatta meg »nagyon bölcsen« Szeged városvezetése. Úgy változtatta meg, hogy kikerüli az orvosi rendelőket, szakorvosi rendelőket a járat. Az egyetemet, az általános iskolát és kikerüli azokat az intézményeket, amelyekbe a rokkantak, nagycsaládosok járnak” – hívta fel a figyelmet Nógrádi Tibor, a Fidesz–L.É.T. frakcióvezetője.

Szeged egyik lakótelepét is érintette a buszközlekedés átalakítása. Tarjánból eddig az egyik busz a kórház közelében állt meg, a vonal átalakítása miatt a betegeknek most gyalogolniuk kell a messzebb kialakított új buszmegálló miatt.

„Kéne egy komolyabb felmérés az utazóközönség körében. Én ezt nem igazán vettem észre, hogy ilyen történt volna, hanem egyszerűen, íróasztal mellett döntötték el a járat szűkítését vagy csökkentését” – mondta egy helybéli.

A Jobbik szerint ha már nyáron problémák vannak a buszvonalak megszüntetése és módosítása miatt, iskolakezdéskor káosz lesz a városban. Ők is kikérik az utasok véleményét, kérdőíveket töltetnek ki az utasokkal, majd összesítik és a közgyűlés városüzemeltetési bizottsága elé viszik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »