Habony rokonainak dolgozott a Hunguard ügyvezetője

Habony rokonainak dolgozott a Hunguard ügyvezetője

Az elmúlt napokban a sajtó kiemelten foglalkozott a Rogán Antalhoz közeli Hunguard Kft. szakmai ügyekért felelős ügyvezetőjével, Csík Balázzsal. A Hunguard másik vezetője azonban, aki a cégadatok szerint a gazdasági élet területein képviseli a társaságot, eddig kevés figyelmet kapott.

Pedig Szűcs Ákos nem ismeretlen a média szereplői előtt. 2010-ben ő volt a Habony Árpád rokonainak tulajdonában lévő Club Tihany Zrt. vezérigazgatója. Pont akkor, amikor az évente Tihanyban megtartott és a szakma által rendkívüli figyelemmel kísért Média Hungary nevű rendezvényt az utolsó pillanatban váratlanul lemondta a Club Tihany vezetősége, nem kis kárt okozva ezzel az esemény szervezőinek. A Népszabadság akkori tudósítása szerint Szűcs a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a „Média Hungária Bt. és annak vezetője, Csermely Ákos – visszaélve a résztvevők tekintélyével és médiabeli súlyával – igen felelőtlenül nem kötött szerződést a rendezvényre.” A Népszabadság cikkéből azonban az is kiderült, hogy Csermely Ákos igenis kötött szerződést. Sajtótájékoztatón mutatott be egy elektronikus levelet, amelyben a Club Tihany eláll a szerződéstől.

Csermely a sajtótájékoztatón a rendezvény akadályaként egy titokzatos „harmadik félről” számolt be, amely hajlandó lenne – bizonyos feltételek teljesülése esetén – mégis visszaadni a Média Hungarynak a helyszínt. A harmadik fél kilétét firtató újságírói kérdésre Csermely Ákos nem válaszolt. Pár nap múlva azonban kiderült, hogy ez a titokzatos harmadik fél egy internetes oldalakat üzemeltető vállalat, a Generál Média.

Az elmúlt években számos információ látott napvilágot a Generál Médiáról és a hozzá köthető személyekről. 2007-ben több cikk jelent meg arról például, hogy Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterként jó kapcsolatokat ápolt a Generál Média tulajdonosaival, a Holman testvérekkel. Az Átlátszó szerint Holman Endre és Holman János vállalkozása mögött valójában Portik Tamás állt. A Pesti Srácok szintén Portikhoz közelállóként ír a Generál Médiáról, amikor arról cikkezett, hogy Holman Endrét 2014-ben költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt letartóztatták.

 

 

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »