Ha strandra készül, egy jó tippünk biztosan van

Ha strandra készül, egy jó tippünk biztosan van

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett valamennyi strandfürdőben azt javasolják, hogy otthon, kényelmesen vásárolják meg online belépőjüket a fürdőzni vágyók, hogy a nagy melegben már ne kelljen sorba állni a pénztáraknál.

A május 1-jei nyitás óta mérsékelt forgalomfelfutás figyelhető meg a fővárosi fürdők és strandok forgalmában. Ennek ellenére „nagyon messze” vannak attól, ami a 2019-es időszakot jellemezte.

„Részben azért, mert azt látjuk, hogy a magyar vendégek is nagyon óvatosak, illetve a budapesti gyógyfürdők vendégeinek jelentős részét a Széchenyi és a Gellért fürdőkben a külföldiek adták, és az ő számuk hiányzik” – ismertette az InfoRádióban Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.

A nagy meleg és a nyári szünet hatására ugyanakkor erőteljesebb vendégszám-emelkedésre számítanak a budapesti fürdőkben és strandokon, amit már az első napokban, így a hét végén is megtapasztaltak – tette hozzá Szűts Ildikó. A BGYH fürdői, strandjai közül volt olyan, ahol a befogadóképességhez mérten 50-60 százalékos vendégarányt is elértek, például a Paskálon több mint ezren voltak. A külföldi vendégek vonatkozásában pedig azt várják, hogy július 1-jétől elindulhasson az európai zöld útlevél.

Hírdetés

Külön kormányrendelet készült a labdarúgó Európa-bajnokság szurkolóira vonatkozóan, emelte ki a vezérigazgató. Ennek értelmében, akinek Eb-jegye van, a karszalagjával korlátozásmentesen felkeresheti a fürdőket és a strandokat.

„Természetesen azokat a szabályokat megpróbáljuk betartatni, ami egyébként a biztonságos fürdőzéshez kapcsolódik.” Ennek értelmében

Szűts Ildikó azt is hangsúlyozta, munkatársaik továbbra is folyamatosan fertőtlenítik a fürdők mellékhelyiségeit és az öltözőket, valamint a korlátokat, az előírások szerint.

A budapesti Király Gyógyfürdő tavaly óta műszaki okok miatt zárva van, valamint csak július 1-jén nyit a Pünkösdfürdői Strand. Az összes többi fővárosi létesítmény azonban továbbra is várja a vendégeket, mondta Szűcs Ildikó, aki legvégül elárulta: 10 százalékkal olcsóbb az online jegyvásárlás, mint a helyszíni, és így a nagy melegben sem kell várakozni a pénztárak előtt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »