"Ha rajtam múlna, felköttetném a pedofil bűnözőket"

Kémiai kasztrálást követel a gyermekek szexuális zaklatói számára a Jobbik, és felháborítónak tartja, hogy a bicskei és a barnaki pedofil is szabadlábon lehet.

Az elmúlt időszakban két súlyos, kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélésre is fény derült. Az RTL Klub múlt szerdai híradójában, majd a Házon kívül című műsorban két fiatal is azt állította, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója éveken keresztül molesztálta, szexuális kapcsolatra kényszerítette őket. A rendőrség a kereskedelmi televíziónak megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben. Ma pedig a Lokál írt arról, hogy a Veszprém megyei Barnakon egy önkormányzati képviselő édességekkel és pénzzel csábított el 14 év körüli fiúkat.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője az Alfahír kérdésére elmondta: elfogadhatatlannak és szégyenletesnek tartja, hogy

ilyen súlyos bűncselekmények elkövetői szabadlábon védekezhetnek.

A párt arra szólítja fel a belügyminisztert, hogy azonnal intézkedjen, hogy „ilyen emberek ne járhassanak köztünk szabadon”, és helyezzék előzetes letartóztatásba az elkövetőket.

„Három pici gyermek édesapjaként én azt mondom, hogy felakasztanám az ilyen embert – de ez természetesen csak Mirkóczki Ádám szubjektív véleménye.”

fakadt ki a politikus. Hozzátette: a Jobbik javaslata természetesen nem ez, hanem az korábban már több alkalommal is benyújtott Büntető törvénykönyv módosítás, amely lehetővé tenné

a pedofil bűnözők kémiai kasztrálását.

Mirkóczki úgy fogalmazott: az eljárás „nem ördögtől való dolog”, nemzetközi példák „tömkelege” áll rendelkezésre, hogy tanulmányozzuk.

„Ez nem más, mint egy hormonos gyógykezelés, amelynek lényege, hogy kizárja a lehetőségét az elkövetők visszaesésének.”

mutatott rá a képviselő.

Ezt a jobbikos javaslatot

a fideszes többség minden eddigi alkalommal „lesöpörte az asztalról”

– emlékeztetett a politikus.

A Jobbik szerint nem csak a Btk szorul módosításra, de komoly változásokra van szükség a gyermekvédelem terén is. Mirkóczki úgy véli, az egész rendszer válságát jelzi, hogy csak „puszta véletleneknek” köszönhető, hogy ez a két ügy napvilágra került.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »