Ha másnak van, legyen nekünk is!

Ha másnak van, legyen nekünk is!

Negyven éve, pontosabban 1978. január 6-án adta vissza a Szent Koronát az Egyesült Államok Magyarországnak. Átéltem azt az időt és jól emlékszem az akkori magyar emberek határtalan örömére és büszkeségére. Az egész világ ünnepelt akkor nem csak a magyarok és olyan nagy megtiszteltetésben volt részünk, amely ritkán esett meg egy nemzettel!

Nem csoda hát, ha az akkor fénykorát élő Kárpátok Géniuszát, Cseauseszkut is elöntötte a sárga irigység. Összehívott nyomban egy nagygyűlést, ahol jelen voltak az akkori miniszterek, történelemkiforgatók valamint az elmaradhatatlan Szekuritáté is, és rájuk dörgött:

– Hallottátok elvtársak, a magyarok ismét megelőztek? Már szentkoronájuk is van, nem maradhatunk le mögöttük. Minél hamarabb meg kell keresni Burebiszta koronáját, Bukarestbe hozni és világgá kürtölni, hogy nekünk is van szentkoronánk, nem csak a magyaroknak!

Egy darabig hallgatott mindenki, csak hümmögtek, hammogtak, aztán megszólalt egy bátrabb történész, de annak is reszketett az ina:

– Cseauseszkú elvtárs, kedves párttitkárunk, sajnálom, de Burebisztának nem volt koronája!
– Hát akkor mije volt? Csak kellett legyen valamilyen hatalmi jelképe!
– Bundasapkája volt, de az jó nagy! – felelt rettegve a történész.
– Ez esetben a parancsom a következő: ne egyétek ingyen Pártunk és kormányunk kenyerét, hanem jövő pártgyűlésig Burebiszta bundasapkáját a föld fenekéből is előteremtsétek. Ha másnak van, legyen nekünk is, hogy fel tudjunk zárkózni az élvonalba!”

Nem telt el sok idő, változtak a hatalmat gyakorló politikai alakulatok, de felkészültségük, szokásaik és erkölcsi szintjük ugyanaz maradt!

Egy olyan időszak következett, amikor divattá vált a túszok ejtése és azoknak nagy pénzekért való kiszabadítása. A média rögtön rácsapott ezekre az esetekre és heteken át tálalta, a túszok hősökké váltak, hovatartozási országukat pedig tisztelet és részvét övezte. Nem volt olyan ország, akinek egy-két túszért ne kellett volna megküzdenie a terroristákkal. Csak tőlünk nem raboltak túszokat, csak ránk nem figyelt a világ, mi nem úsztunk dicsfényben és nem tudtunk bizonyítani! Ez ellen tenni kellett valamit, mert ez tűrhetetlen állapot volt.

„Ha másnak van, legyen nekünk is túszunk, tartsunk mi is lépést a világgal!”

És tettek! Kevésbé hasonlítottak ugyan a klasszikus túszejtésekhez, mert imitt-amott kilógott a ló lába, de volt médiazaj, ránkfigyelés és dicsfény, no meg váltságdíj lefizetés, de ott is sántikált valami. A végén pedig egy nagy csend telepedett az ügyre, a kételkedők elhallgattatása, minden kelléke tehát annak, ami kellemetlen és zavaros kitaláció leplezéséhez szükségeltetett!

Csak kevés idő telt el és ismét lépni kellett egy olyan dologban, amely világszintű felzárkóztatásunkat volt hivatott segíteni. Nem volt olyan nap, hogy terrortámadással ne szolgált volna ki a világmédia. Mindenütt voltak robbantások még olyan helyeken is, ahol nem vagy kevésbé ismerték az erőszakot. Csak nálunk Romániában nem akart senki robbantani és a hivatalos közegek nagyon unták magukat. Sőt, ami még rosszabb, féltették kényelmes és jól jövedelmező állásukat. Mert úgymond, ha nem történik semmi, nem lesznek terrorakciók és nem lesz alkalmuk remekelni, akkor az ők hivatásuk okafogyottá lesz, és ez rettenetes volna számukra!

„Ha másnak van robbantó terroristája, nekünk is legyen!”

– Elő kell keríteni legalább két terroristák a földfenekéből is! – jött a parancs a megoldásra.
– De ki legyen az? Nemzetünkből való nem lehet, mert az túl megalázó volna!
– Ott vannak a magyarok és a székelyek, akik autonómiát akarnak egy és oszthatatlan országunk területén. Három legyet ütünk egy csapásra, lesz végre terroristánk, akiket megakadályozunk robbantás előtt! Bebizonyítjuk, hogy igenis szüksége van Romániának a mi védelmünkre, valamint leckét adunk a székelyeknek arról, hogy kik az ország urai!

Így lett a két kézdivásárhelyi fiatalember, Beke István és Szőcs Zoltán egy hivatalos köntösbe öltöztetett aljas konspiráció áldozata, akiknek szerintem csak a következő bűnük van: magyarok és bátrak!

Csakhogy ennek az ördögi tervnek és sok másnak a kieszelői nem számoltak két fontos tényezővel: azzal, hogy a székelység ki fog állni a két ártatlan fiatalember mellett és azzal, hogy egy ehhez hasonló atrocitás fogja elindítani a lavinát, amely azután megállíthatatlanná válhat!

Sebők Mihály


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »