„Ha ilyen felkészülten várják a válságot is, akkor nagy bajban leszünk”

Korábban azt hallhattuk, hogy az ország felkészülten várja a járványt, most pedig azt látjuk, hogy a koronavírus elleni küzdelmek még csak beszerzés alatt vannak – erről Tóth Tamás politológus beszélt az Alfahírnek. Az Iránytű Intézet elemzője úgy látja, hogy már elkezdődött a megtévesztésen alapuló sikerpropaganda és a Fidesz már inkább a válságkezelés mikéntjén dolgozik, mint a koronavírus elleni küzdelmen. Szerinte a kormánypárt egyértelműen az ellenzék nyakába varrná saját felelősségét, ha sikerrel járnak, akkor csak azon múlik, hogy ezt elhiszik-e a szavazók.

Gulyás Gergely az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva arról beszélt, hogy nincs lehetőség a lejáró kormányhatározatok meghosszabbítására, miközben az Alaptörvény másképp rendelkezik erről. Mit mutat ez az érvelés? Racionális döntést hoztak vagy egy politikai színjáték újabb fejezetét jelenti?

Racionális döntést hoztak pártpolitikai értelemben. Ha a járványügyi intézkedéseket érintően vizsgáljuk meg a kérdést, akkor inkább egy tudatos kampánystartégiáról beszélhetünk. A Fidesz most mindenáron az ellenzék lejáratására törekszik, azt kommunikálva a saját szavazótábora felé, hogy ha baj lesz, akkor arról csakis az ellenzék tehet. 
A kormány által hozott veszélyhelyzet abban az esetben szűnik meg, ha a kormány úgy érzi, hogy már nincs rá szükség. A meghozott intézkedések hatálya valóban 15 napra szól, de ennek a meghosszabbítása nem a 4/5-ös törvényjavaslat elfogadásától függ. Utóbbival azt érte volna el a kormány, hogy határidő nélkül maradhassanak érvényben a rendelkezések. Tehát a meghosszabbítás és az új határidő kitűzése továbbra is a kormány kezében van.
A kormány így viszont ismét elérte, hogy ő tematizál. Ez egy tudatos lépés a kormány részéről, melynek értelmében

a jogszabályokban kevésbé jártas állampolgárokat könnyedén az ellenzék ellen lehet uszítani,

akár oly módon is, hogy lényegében nem hazudnak, csak nem bontják ki az igazság minden részletét. 

Milyen hosszú távú káros hatása lehet annak, hogy az ellenzéki pártok nemet mondtak Orbán teljhatalmára?

Ezt nehéz megjósolni. Ami biztos, hogy a kormány sokkal jobban járt így. Ha baj van, akkor lehet az ellenzékre mutogatni, akik nem működtek együtt vele. Ha pedig sikerül kisebb veszteségekkel átvészelni ezt az időszakot, akkor az egyedül az ő dicsőségük lesz. Ha nagyon nagy lesz a baj, és a Fidesznek sikerül az ellenzék nyakába varrni a hibák nagy részét, akkor már csak azon múlik minden, hogy ezt az ellenzéki és bizonytalan szavazók elhiszik-e vagy sem. Az ellenzék szempontjából ez a jelenlegi helyzet az összellenzéki együttműködésnek tesz inkább keresztbe. Az amúgy is lassú együttműködési folyamatok tovább lassulnak, ha pedig a kormány új választójogi történyt dolgoz ki addig, vagy éppenséggel korábbra teszi az országgyűlési választás időpontját, akkor azzal nagyon nehéz helyzetbe hozza az ellenzéket. 

Török Gábor politológus a 4/5-ös szavazást egy újabb csapdának minősítette, amelybe az ellenzék belesétált. Az látható, hogy a vírus elleni védekezésre semmilyen hatással nem volt a döntés, de létezik, hogy nem mérték fel a nemmel szavazás politikai következményeit?

Ha a vírus elleni védekezés szempontjából lényeges lett volna ez a szavazás, akkor azt gondolom egyértelmű, hogy a teljes ellenzék támogatta volna. Biztos vagyok abban, hogy az ellenzéki vezetők mérlegeltek és úgy vélték, hogy a saját szavazóik inkább a nemmel szavazást várják el tőlük. Ennek a döntésnek a következményét csak később fogjuk megtudni. Egyetértek Török Gáborral abban, hogy ez egy jól felépített csapda volt. Az ellenzék is tudta ezt, de

Hírdetés

itt nem az volt a kérdés, hogy a „medvecsapda” elkapja-e őket,

hanem arról dönthetett csupán, hogy a kezüket vagy a lábukat dugják-e bele. 

Hosszú távon hogyan tudja kommunikálni a Fidesz a koronavírus elleni védekezés miatt kialakulóban levő gazdasági válságot? Képes lehet-e arra, hogy 10 évnyi kétharmados kormányzás ellenére másra kenje a felelősséget?

Itt az a kérdés, hogy a sajátjaival mit tud elhitetni. Hiszen neki csak a saját szavazóira van szüksége. Azt pedig jól látjuk, hogy már elkezdődött a védekezéssel kapcsolatos sikerpropaganda. Megtévesztő összehasonlításokkal bombázzák a szavazóikat, melyekben azt bizonygatják, hogy mi miben léptünk hamarabb, mint a többi ország, akik most bajban vannak. A számok igazak, de csalókák. Hiszen a kezdetekkor se a kormányok, se a lakosság nem vette komolyan a szigorú intézkedések meghozatalát és annak tudomásul vételét. Mi az ő kárukon tanultunk. Ha nálunk csap le első körben a vírus, akkor mi lennénk most az intő példa.

Tóth Tamás politológus, az Iránytű Intézet elemzője

A gazdasági válságra és annak súlyosságára pedig már szépen készíti fel a lakosságot a kormány. Egyértelmű, hogy mivel egy világválság előtt állunk, így könnyebb helyzetben van a kormány, hiszen minden ország bajban lesz, nem csak mi. Ügyes kommunikációval pedig a rossz válságkezelés is elfedhető. És itt még mindig csak a fideszes szavazókról beszélek, hiszen győzködni őket kell, nem az amúgy is elégedetlen ellenzékieket. 
A Fidesz már most a leendő válságkezelés mikéntjén dolgozik, a koronavírus-járvány leküzdésén kevésbé. Korábban azt hallhattuk, hogy az ország felkészülten várja a járványt. Most pedig azt láthatjuk, hogy a szükséges lélegeztetőgépek, maszkok beszerzés alatt vannak.

Ha a kormány ilyen felkészülten várja a válságot is, akkor bizony nagy bajban leszünk. 
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »