Ha helyzet van, a kormány rendkívüli hatalmat kap

Ha helyzet van, a kormány rendkívüli hatalmat kap

Miniszteri engedéllyel csak sürgős esetben végezhet titkos megfigyelést a Terrorelhárítási Központ a jövőben. A magyar állam jogerős pert veszített magyar jogvédőkkel szemben a starsbourgi emberi jogi bíróságon. A törvényszék kimondta, hogy fő szabályként a megfigyeléseket független döntéshozónak, azaz bírónak kell engedélyeznie. Itthon közben a parlament jóváhagyta a Terror-elhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ felállítását, és alkotmányba foglalta a terror-veszély-helyzet fogalmát.

„Semmilyen más cél nem vezérelt minket, mint az, hogy az emberek biztonságát, Magyarország biztonságát garantálhassuk, erre legyen jogállami keretek közötti felhatalmazásunk, ez a felhatalmazás most már megvan. A Magyar Honvédség erre a feladatra felkészült és reméljük nem lesz rá szükség, reméljük Magyarországot nem éri terrortámadás, de ha és amennyiben éri, akkor a Magyar Honvédség erre felkészített erői rendelkezésre fognak állni” – indokolta a döntést Simicskó István, honvédelmi miniszter.

A terrorveszélyhelyzetről szóló alkotmánymódosítás miatt a parlament hozzányúlt a rendőrségi és a titkosszolgálati törvényhez is. A szavazás előtt a kormányoldal többször egyeztetett az ellenzéki pártokkal.

„A brüsszeli terrortámadás után, ami március 22-én volt a kormány azonnal döntött, hiszen látszott, hogy az eddig rendelkezésre álló jogszabályok, jogi felhatalmazások nem elegendőek ahhoz, hogy meg tudjuk védeni Magyarországot, meg tudjuk védeni a magyar embereket. A kormány olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, ami semmivel sem kér több eszközt a hatóságok, a rendvédelmi szervek, a Terrorelhárítási Központ számára, mint amit amelyet Nyugat-Európában ezek a szervezetek használhatnak” – közölte Kontrát Károly parlamenti államtitkár.

„A mai naptól minden felelősség a kormányé, minden eszköz a rendelkezésére áll a mai naptól” – a szocialisták nem nyomtak gombot, amikor az Országgyűlés az Alaptörvény módosításáról szavazott, az LMP-sek pedig nemmel voksoltak.

„Az Alaptörvény jelen pillanatban, annak módosítása, amelyet a Fidesz és a Jobbik együttesen szavazott meg nem mond mást, mint ellenőrzés alá lehet vonni az internetet, levélforgalmat. Meghatározott területekről kitelepítheti a lakosságot, megtilthatja az egész országban a közúti közlekedést, betilthatja a közterületi rendezvényeket, sőt kijárási tilalmat vezethet be. A Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika frakciója ma benyújtott egy Alaptörvény módosítást” – jelentette be Tóbiás József, elnök-frakcióvezető.

„Az, amit szocialista és LMP-s képviselők az elmúlt órában benyújtottunk alaptörvény-módosítás az a honvédség alkalmazását terrorhelyzet esetén még szélesebb körben teszi lehetővé, mint a Fidesz-Jobbik által elfogadott alaptörvény-módosítás” – világított rá Schiffer András frakcióvezető.

Az MSZP és az LMP közös javaslatában az áll, hogy a hadsereg közreműködhet a rendőrséggel a terrorcselekmény megelőzésében, terrortámadás esetén pedig bekapcsolódhat az elkövetők üldözésébe.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »